Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Sokáig sérült volt, akkor, amikor első osztályú mérkőzéseinek számát kellett volna gyarapítania, és a meccsrutint megsze...
A góltól eltekintve komoly helyzet nélkül nyert a Videoton a Bozsik Stadionban. Az első félidőben nem használta ki helyz...
A tavalyi ősz hozta meg számára az áttörést, immáron ismert és elismert tagja lett az első osztályban meghatározó szerep...
Hegedüs Lajos után, a héten újabb kulcsjátékos gondolta úgy, hogy a 2015 nyarán lejáró szerződését meghosszabbítja.
Győzelem idegen idegenben, azaz a Honvédot, Felcsút után Kispesten is 2-0-ra verte a csapat. Fontos siker volt, hiszen a...
375-ik első osztályú bajnoki győzelmét aratta Garami József edzőként a Paks ellen. Összességében 785 mérkőzésen vehetett...
Nyújtott már jobb teljesítményt is, lőtt már emlékezetes gólokat, volt sok nagy, győztes csata vezére. Mégis, most válas...
Fontos győzelemmel kezdte a - már decemberben megnyitott - tavaszt az MTK Budapest, az OTP Bank Ligában. Sikerült elvála...
Éveken keresztül kiegészítő embere volt az MTK-nak, majd egyre tudatosabb és sokoldalúbb játékának köszönhetően alapembe...
A Vasas elleni felkészülési mérkőzésen súlyosan megsérült Deutsch Bence mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előb...