HÍREK
MTK Budapest – Lombard Pápa Termál FC - április 4-én, szombaton 18:30-tól
2015-04-02
A kéthetes bajnoki szünet (Európa-bajnoki selejtezőn: Magyarország – Görögország 0-0) után, pénteken a Puskás Akadémia FC – Ferencváros TC mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga.
A Pápa jutott ellenfélül a 22. fordulóban Garami József együttesének. Az a Pápa, mely a bajnokság 70%-a után 18 ponttal, a 13. helyen áll, holtversenyben a Haladással. A sokkal jobb erőkből álló szombathelyiekkel. A különbség egy győzelemnyi, a hátsó régió négy, a kiesés ellen tusakodó csapata között. Csupán az ötödik, a Dunaújváros küzd két pont hátránnyal. Közülük kerül majd ki a két búcsúzó. Ide tartozik még a Pécs és a Honvéd. A Nyíregyháza, pár jó meccsének és Mátyus Jánosnak köszönhetően ellépett a társulattól.
Jól kezdte a bajnokságot a Pápa. Első hét mérkőzésén 8 pontot gyűjtött és biztos tagja volt a középmezőnynek. Az MTK Budapest ekkor 15 egységnél járt.
A második hét meccs már nem volt ilyen sikeres, az egy győzelemmel és két döntetlennel, de még mindig lebegtek a középmezőny és a sereghajtók között, 13 ponttal. Az MTK ekkorra hússzal többet, 33 pontot gyűjtött.
A harmadik hét mérkőzéses etap ugyancsak 5 pontot eredményezett, de mostanra bekebelezte őket a sereghajtó boly. Még mindig kedvező pozícióban állnak, de már elfogyott pontelőnyük, a Haladás már utol is érte őket. Az MTK-nak ez volt a leggyengébb periódusa, a begyűjtött 9 ponttal, négy vereséggel, mely több, mint az előző 14 fordulóban összeszedett három kudarc.
A kötelező három pontot tartalmazó mérkőzés szombaton, 18:30-kor kezdődik a Bozsik Stadionban. Farkas Ádám lesz a játékvezető, munkáját Szpisják Zsolt, Bozó Zoltán, Farkas Balázs, Oláh Gábor és Nagy Róbert segíti.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
