HÍREK

Örökrangadó

2015-03-21

Örökrangadó

Vasárnap 16:30-kor ismét Ferencváros – MTK Budapest mérkőzés. Az 1903-ban kezdődött sorozat újabb párharca előtt, nézzük a két gárda 2014-15-ös szereplését.

4-0-ra végződött pécsi diadallal kezdett az MTK, majd a Debrecen ellen sem kapott gólt. Öt forduló után mégis három győzelem két vereség állt neve mögött.

Az FTC is idegenbeli győzelemmel nyitott Kecskeméten, ám, a szezon talán legnagyobb meglepetésére, kikaptak Pápán. Öt forduló után így is az MTK előtt álltak, mert a többi mérkőzésüket megnyerték.

A hatodik forduló hozta az MTK legnagyobb (a DVSC legyőzése mellett) sikerét: MTK Budapest – Ferencváros 2-1. Ezután még négy győzelem következett a 10. fordulóig. Miközben az FTC ikszelt a Haladással és vereséget szenvedett az Újpesttől és a Diósgyőrtől is. Ekkor már az MTK állt riválisa előtt 8 ponttal.

A következő ötösben, az MTK még két meccsel kitolta győzelmi szériáját. Azután elveszítette idegenbeli-otthoni veretlenségét az Újpest ellen. Sőt, a Diósgyőr is győzni tudott Kispesten. A Ferencváros ezen időszakát a három döntetlen jellemezte. Sikerült kétszer nyerniük is. Összességében maradt a nyolc pontos különbség az MTK javára.

Az utolsó negyedben három győzelem, két vereség (Debrecen, Videoton) az MTK Budapest mérlege. Az FTC-nek ez volt a legsikeresebb időszaka négyes győzelmi sorozatukat a nyíregyházi döntetlen zárta le. Ez az öt forduló alatt a Ferencváros négy pontot faragott hátrányából, de még így is maradt négy pont az MTK előnye.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-13 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

BONYHÁD VLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman