Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
Így értékelt vezetőedzőnk a Gyirmót elleni mérkőzést követően.
Egyenlíteni sikerült, de megfordítani nem tudtuk a meccset, hiába voltak helyzeteink a hajrában.
NB III-as csapatunk máris megtekintette a Hidegkuti-emlékkiállítást, amelyen női szakosztályunk is képviseltette magát....
Az MTK TV riportja a csütörtökön megnyílt Hidegkuti-emlékkiállításról, amelyre több volt és jelenlegi játékosunk is ellá...
Az MTK Budapest megkoszorúzta Hidegkuti Nándor Óbudai temetőben lévő sírhelyét. Mint ismert, legendánk 100 éve ezen a na...
Együttesünk az OTP Bank Liga 23. fordulójában idegenben lép pályára pénteken 20 órakor.
A Sándor Károly Ifjúsági Sport Alapítvány által működtetett labdarúgó-akadémiánk 2001 óta neveli a magyar sport számára...
Képriport a csapat edzéséről.
Sorozatban másodszor fogadja aktuális ellenfelét a központi létesítményben Kanta József vezetőedző együttese.
Mint arról beszámoltunk, sajtótájékoztatót tartottak hétfőn az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az eseményen hivatalosan...
Kanta József vezetőedző együttese 1-0-ra nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Terepszemle Székely Zsolttal, akadémiánk szakmai igazgatójával.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
Jegyvásárlási és beléptetési információk szurkolóknak a Gyirmót FC Győr–MTK Budapest mérkőzéssel kapcsolatban.
Sajtótájékoztatót tartottak hétfőn az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: