HÍREK

Az Aqvital FC Csákvárt fogadjuk az első októberi fordulóban - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

2022-10-01

Az Aqvital FC Csákvárt fogadjuk az első októberi fordulóban - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

A válogatott szünet folytatódó Merkantil Bank Liga 9. fordulójában listavezető csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lép pályára vasárnap 17 órakor.

Jelen:

Az Aqvital FC Csákvár 2014-ben, jelenlegi szakmai igazgatónk, Bognár György vezetésével jutott fel az NB II-be, melynek azóta tagja. A kilencedik másodosztályú szezonját töltő együttes nyolc fordulót követően a 16. helyen áll a tabellán.

A Fejér megyei csapat 7 pontot gyűjtött eddigi mérkőzésein, egy győzelem és négy döntetlen mellett háromszor vesztesen hagyták el a pályát. Találkozóikon hat gólt szereztek és kilencet kaptak.

Hat góljukon hat játékos osztozik, tehát egyaránt egyszer volt eredményes Baracskai Roland, Fejős Áron, Kártik Bálint, Magyar Zsolt, Mészáros Dávid és Vaskó Tamás.

Tóth Balázs vezetőedző csapata jól kezdte a bajnokságot, a Szombathelyi Haladás elleni idegenbeli 1-1 után hazai környezetben 1-0-ra nyertek a BFC Siófok ellen, majd következett a Soroksár SC elleni 2-2 és a Tiszakécskei LC elleni 1-1.

Az első négy fordulót veretlenül meghívó gárda ezt követően viszont hullámvölgye került, a legutóbbi négy összecsapásukon ugyanis csak egy egységet szereztek. Kikaptak Ajkán (0-1), és Kazincbarcikán (0-2), döntetlent játszottak a PMFC-vel (0-0), míg a legutóbbi körben a Gyirmót FC Győr verte őket 2-1-re.

Aktuális ellenfelünk már nincs versenyben a MOL Magyar Kupában, a 3. fordulóban a Puskás Akadémia FC búcsúztatta őket (2-5).

A nyári átigazolási időszakban a klub leigazolta Mezőkövesdről Torvund Alexandert, Jánky Barnabást Gárdonyról és a vajdasági FK Tisza csapatától Fejős Áront. Rajtuk kívül kölcsönbe érkezett Felcsútról Auerbach Martin, Gazdag Vajk, Kirilo Janyickij, Körmendi Kevin, Diósgyőrből Hornyák Marcell, Gyirmótról Karacs Dániel, míg a Vasastól Murka Benedek.

Távozott a klubtól kölcsönjátékát követően Derekas Zoltán (Mezőkövesd Zsóry FC), Hosszú Zétény, Ominger Gergely, Kalmár Benedek, Major Gergő, Mim Gergely (mind Puskás Akadémia FC), Makrai Gábor (DVTK), míg eligazolt Molnár Rajmund, Papp Zsombor és Takács Tamás.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetítjük klubunk YouTube-csatornáján.

Az Aqvital FC Csákvárral csak az NB II-ben mérkőztünk:

Az eddigi négy egymás elleni összecsapásunk közül hármat megnyertünk, míg egyszer a csákváriak örülhettek.

A 2017/2018-as szezonban szezonban idegenben 2-1-re, míg hazai pályán 3-1-re győztünk. A 2019/2020-as szezonnyitón a Csákvár örülhetett hazai közönsége előtt, míg legutóbbi találkozásunk alkalmával 3-0-ra nyertünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, köszönhetően Lencse László duplájának és Schön Szabolcs góljának.

A mérleg:

NB II:

4       3      0      1      10 - 5       9      (75 %)

Az  Aqvital FC Csákvár labdarúgásának múltja:

A Fejér megyei klub 1947-ben alakult Csákvári Torna Klub néven. Az egyesület színe kék-sárga.

1948-1949-ben a Közép-dunántúli Labdarúgó Alszövetség II. osztályának Móri csoportjában, az ötödik osztályban indultak először hivatalos bajnokságban. 1957-től 2001-ig kisebb megszakításokkal a megyei bajnokság I. osztályában szerepeltek. Legnagyobb sikerét 1989-ben érte el a csákvári csapat: a Szabad Föld Kupa döntőjében a Vas megyei Körmendi Dózsa MTE csak egy góllal tudta felülmúlni a Népstadionban rendezett fináléban az akkor éppen megyei II. osztályú együttest.

2011-ben történelmet írt a 2002-ben a megyei III. osztályból induló gárda:  Fejér megye labdarúgó krónikájában egyedülálló módon, pontveszteség nélkül nyerte meg a megyei I. osztályú bajnokságot. Ezt követően aranyérmet szerzett az NB III-ban is, majd a 2012-2013-as, két csoportos másodosztályú bajnokságban a tizenhat klub között a 9. helyen végzett. Ez a létszámcsökkentés miatt azonban akkor a búcsút jelentette, de nem sokáig maradtak a harmadik vonalban.

A korábbi sokszoros válogatott Bognár György vezetőedző - aki ma csapatunk szakmai igazgatója - által dirigált gárda 2014 tavaszán óriási fölénnyel megnyerte a Nyugati csoport küzdelemsorozatát, ezzel kiharcolva a visszajutást az NB II-be, s a 2014-2015-ös pontvadászat óta  immár folyamatosan a kilencedik idényüket töltik a második vonalban Aqvital FC Csákvár néven.

Az öt és félezer lélekszámú településen a jelenlegi pályát és a hozzá tartozó épületeket 1979-ben kezdték el építeni. A pályaavató 1983-ban volt. A 2.500 néző befogadására alkalmas létesítményben az 1997. augusztus 17-én lejátszott Csákvári TK - Magyar válogatott mérkőzés (1-6) tartja a nézőcsúcsot, zsúfolt ház előtt rendezték a hírverő találkozót. Érdekesség, hogy Csank János akkori szövetségi kapitány együttesében hat MTK játékos - Babos Gábor, Kuttor Attila, Farkasházy László, Halmai Gábor, Illés Béla, Orosz Ferenc - is szóhoz jutott.

A stadion – a 2004-es nagy felújítást követően – a csákvári születésű kardvívó olimpiai bajnokról, a tragikus sorsú Tersztyánszky Ödönről kapta a nevét. 2014-ben az ügyvédek labdarúgó világbajnokságának is Csákvár adott otthont.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman