Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
Ez történt a DVSC elleni mérkőzésen.
Vezetőedzőnk, Márton Gábor így értékelt a DVSC elleni mérkőzést követően.
Második csapatunk 1-0-ra nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Képekben a DVSC elleni mérkőzés.
Vezetőedzőnk így értékelt a debreceni találkozót követő sajtótájékoztatón.
A DVSC volt a határozottabb a kapu előtt, így övék lett a három pont.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Gerjen ellen 1-0-ra megnyert bajnokit.
Kanta József vezetőedző együttese a Dabas, a Honvéd II, az FTC II és az ESMTK után a Gerjent is legyőzte.
Kanta József vezetőedző együttese vasárnap 14 órától a Gerjennel csap össze.
Az OTP Bank Liga 22. fordulójában együttesünk Debrecenben lép pályára vasárnap 17 órakor.
Márton Gábor nyilatkozott a vasárnapi, DVSC elleni idegenbeli mérkőzéssel kapcsolatosan.
Ezúttal vasárnap lépünk pályára a bajnokságban, Debrecenben. Edzésriport.
Hátvédünk, Slobodan Rajkovic beszélt az első NB I-es mérkőzéseiről, valamint arról, mire számít a következő fordulóktól.
Stieber Zoltán, a MTK Budapest labdarúgója volt Kandó Tamás műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Regg...
Fiatal szélsőnk, Miknyóczki Ádám tavasszal bemutatkozhatott az NB I-ben az MTK Budapest színeiben - erről, az eddigi éle...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: