Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
A harmadik hely bebiztosításához már nagyon közel áll Varga Balázs vezetőedző csapata.
Az index.hu interjúját szemlézzük.
A csakfoci.hu cikkét szemlézzük.
A tartalomból: felnőtt csapatunk hajrája, amelyről Horváth Dávid is részletesen beszél, valamint U19-es csapatunk újabb...
Két játékosunk és az utolsó bajnokikon az MTK Budapestet vezető szakember is bekerült az M4Sport.hu által összeállított...
Az MTK Budapest új szakmai igazgatója sorozatban másodszor érdemelte ki az elismerést.
Légiósainkra ezúttal is számítanak a nemzeti együtteseknél.
Két Európa-bajnoki selejtezőn is szerepet kaphatnak az MTK Budapest fiataljai az U21-es válogatottban.
Bognár György nyilatkozott arról, milyen elvek mentén dolgozik majd a felnőtt együttes mellett.
Vancsa Zalán a DVSC elleni meccs után beszélt a búcsújáról, a válogatott meghívóról, az idei szezonról, valamint arról,...
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
3-2-es vereséget szenvedtünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Eldőlt, hogy nyártól a 2021-ben az Év edzőjének választott Bognár György felel majd az MTK Budapest szakmai munkájáért.
A Debrecen elleni meccs legfontosabb pillanatai.
Megbízott vezetőedzőnk, Horváth Dávid értékelt a DVSC elleni győzelem után.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: