Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A 16:00-kor kezdődő siófoki kupatalálkozó az M4Sporton honlapján lesz követhető.
Készülünk a kupameccsre.
A sorozat 3. fordulójában a Balaton-parti együttes vendégei leszünk szombaton 16 órakor.
Negyedik, egyben utolsó törökországi edzőmérkőzésünkön a korábbi négyszeres német bajnokkal csapunk össze.
A napokban a hiányzók jelentős része visszatérhet, és teljes értékű munkát végezhet.
Február 12-én hazai pályán kezdünk, a visszavágót egy héttel később rendezik Dunaújvárosban.
Vezetőedzőnk értékelte az FK Qabala ellen 3-0-ra megnyert felkészülési összecsapást.
Az Európa Liga csoportkörében korábban kétszer is szereplő FK Qabala ellen magabiztos játékkal győztünk 3-0-ra. A harmad...
Csapatunk harmadik törökországi edzőmérkőzésén az azeri FK Qabala (Gabala) ellen lépett pályára. A mérkőzést 3-0-ra nyer...
Gólösszefoglaló csapatunk második téli edzőmérkőzéséről.
Harmadik törökországi edzőmérkőzésünkön az FK Qabala (FK Gabala) együttesével csapunk össze. Az azeri gárdával 2016 nyar...
Nyolc gólt hozó összecsapáson vertük az FC Viktoria Kölnt, Bíró Bence is megszerezte első MTK-s gólját. Folytatás kedden...
Az első törökországi edzőmérkőzésünk összefoglalója, melyen 3-1-re nyertünk a kazah FK Okzhetpes ellen.
Második törökországi edzőmérkőzésünkön vasárnap, magyar idő szerint 14 órától a német FC Viktoria Köln ellen lépünk pály...
Prosser Dániel két gólpasszal debütált, bemutatkozott a napokban profi szerződést aláíró Lehoczky Roland is.
Szombaton, magyar idő szerint 15:30-tól lejátssza első törökországi edzőmérkőzését csapatunk, melyen a novemberben befej...
Az élvonalból igazolt támadónk volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startb...
A bajnokság február 2-án, a Dorogi FC elleni hazai találkozóval folytatódik, az utolsó fordulót május 17-én rendezik.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: