Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
Az MTK TV riportja a szlovéniai edzőtáborról.
Képekben NB III-as csapatunk hazai pályán játszott felkészülési mérkőzése.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Vecsés ellen 3-4-re végződött edzőmérkőzést.
A második felkészülési mérkőzés is fordulatosan alakult.
A középhátvéd Kazincbarcikán, a támadó a BVSC-nél szerepel 2023-24-ben.
Nem a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián kerül sor az összecsapásra.
Három 2006-os születésű tehetségünk egyaránt élete első profi kontraktusát kötötte meg.
Mint arról beszámoltunk, kooperációs szerződést kötött az MTK Budapest és a HR-Rent Kozármisleny.
Az NK Celje elleni felkészülési mérkőzésünk legfontosabb pillanatai.
Az utolsó előtti percben egyenlített a Konferencia Ligában induló NK Celje.
17:00-tól Celjében a szlovén ezüstérmes, nemzetközi kupainduló NK Celje együttese ellen zárjuk az edzőtábort.
98 éve született Gellér Sándor, az Aranycsapat "örökös" cserekapusa.
30 forduló július 30. és május 26. között.
Klubunk kooperációs szerződést kötött a HR-Rent Kozármisleny együttesével.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte az első, Komáromban 3-2-re elveszített felkészülési mérkőzést.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: