Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
A második félidőben óriási energiákat mozgósítottunk a pontszerzésért, de nem sikerült negyedszer is betalálni.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Nagykanizsa elleni mérkőzést.
Kovács Patrik góljával vezetett az MTK Budapest II, végül egy ponttal kellett megelégednie a csapatnak.
Mind a hazai, mind az idegenbeli, mind a harmadik számú idei mezünk elérhető lett a webshopban.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
1-1-es döntetlen az első fordulóban.
Az MTK TV riportja a kezdőrúgásról.
Hátvédünkkel, Kádár Tamással beszélgettünk a Paks elleni mérkőzést követően.
Kovács Patrik góllal debütált felnőtt tétmérkőzésen az MTK színeiben.
Az U17 2022-23-as névsora adja a csapat gerincét.
A szezonnyitó képekben.
Vezetőedzőnk, Horváth Dávid értékelte a csapat teljesítményét a Paks elleni bajnoki nyitányt követően.
A Paks elleni összecsapás legfontosabb pillanatai.
100 éve, 1923. július 29-én született Kovács II József, az MTK Örökös Bajnoka, aki az Aranycsapatban is pályára lépett.
1-1-es döntetlent játszottunk a Paks ellen az NB I nyitómérkőzésén.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: