HÍREK

A tabellán egy hellyel mögöttünk álló DVTK ellen folytatjuk a bajnokságot - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

2024-04-12

A tabellán egy hellyel mögöttünk álló DVTK ellen folytatjuk a bajnokságot - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lép pályára vasárnap 14 órakor.

A mérkőzésre online ITT vásárolható belépő!

Jelen:

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a tabella hatodik helyén álló csapatunk a hetedik DVTK ellen lép pályára hazai környezetben.

A miskolci alakulat 27 fordulót követően 36 ponttal áll az NB I-ben, három egységgel kevesebbet gyűjtve, mint csapatunk. A mérlegük tíz győzelem, hat döntetlen és tizenegy vereség. A mérkőzéseiken 42 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját, míg ellenük 45 gólt szereztek.

Ellenfelünk 42 találata közül hetet Rudi Pozeg Vancas, hatot Bright Edomwonyi, míg hármat Gera Dániel és Pernambuco szerzett. Rajtuk kívül kétszer volt eredményes Elton Acolatse, Bényei Ágoston, Franchu, Jurek Gábor, Szabó Levente, Szatmári Csaba, Alexander Vallejo és a csapattól már távozó Lukács Dániel. Egyszer talált az ellenfelek kapujába Bárdos Bence, Holdampf Gergő, Vladislav Klimovich, Godfrey Stephen és a már együttesünket erősítő Marin Jurina.

A DVTK idegenbeli mérlege a 2023/2024-es szezonban négy győzelem, két döntetlen és hét vereség. Tizenhárom idegenbeli találkozón tizennégy pontot gyűjtöttek, tizennyolc rúgott gól mellett huszonnyolcat kaptak.

Vladimir Radenkovic csapata tíz tavaszi bajnoki összecsapása közül hármat nyert meg, háromszor játszott döntetlent, míg négyszer kikapott. Az évet a DVSC elleni 2-2-vel kezdték, majd a Kecskeméti TE és az Újpest FC is 2-1-re verte őket. Ezt követte négy veretlen bajnoki (Fehérvár FC 4-0, Puskás Akadémia FC 1-1, Mezőkövesd Zsóry FC 2-1, Paksi FC 2-1), a legutóbbi három találkozóján viszont nyeretlen maradt a DVTK. A ZTE FC otthonában 5-1-re kaptak ki, saját közönségük előtt 1-1-re végeztek Kisvárdával az előző hétvégén, míg szerdán az FTC vendégeként szenvedtek 2-1-es vereséget a 21. fordulóból pótolt mérkőzésen.

A téli átigazolási időszakban Ondrej Baco (Hapoel Jerusalem), Komlósi Bence (Parma), Marco Lund (IFK Norrköping), Doru Popadiuc (Universitatea Cluj), és Tóth Balázs (Kolorcity Kazincbarcika SC) szerződött a klubhoz a kölcsönbe érkező Szabó Levente (Fehérvár FC) mellett.

Távozott viszont Miskolcról Lukács Dániel (Kecskeméti TE) és a csapatunkhoz igazoló Marin Jurina. Rajtuk kívül kölcsönbe került Jérémie Obounet (FC Kosice), míg kölcsönjátéka után visszatért a Hajduk Splithez Karlo Sentic.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vasárnap 14 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.

A Diósgyőri VTK-val az NB I-ben, és az NB II-ben is mérkőztünk:

Az élvonalban a vasárnapi lesz a két csapat 97. egymás elleni mérkőzése. Az eddigi 96 NB I-es összecsapás csapatunk fölényét mutatja, 50 győzelem és 25 döntetlen mellett 21 alkalommal szenvedtünk vereséget.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában már kétszer találkoztunk a miskolciakkal, szeptember elején hazai pályán 2-1-re győztünk, míg a 2023-as esztendő utolsó fordulójában a DVTK Arénában 3-3-as döntetlen született december közepén.

Hazai pályán 49 NB I-es mérkőzést játszottunk a Diósgyőrrel - 34-szer győztünk, 11 találkozó döntetlen lett, s 4 alkalommal szenvedtünk vereséget. Ez 77 %-os mutató.

A legutóbbi szezonban a másodosztályban kétszer mérkőztünk meg szombati ellenfelünkkel, mindkétszer a hazai csapat ünnepelhetett győzelmet. Miskolcon 3-0-ra a DVTK, míg idén tavasszal mi nyertünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 4-2-re.

A mérleg:

NB I:

96       50       25       21         186 - 100      175        (61 %)

NB II:

 4        3         0          1             8 - 6              9        (75 %)

ÖSSZESEN:

100     53      25        22         194 - 106        184       (61 %) 

A Diósgyőri VTK labdarúgásának múltja:

Az 1909-es  év végén kezdődtek meg Miskolcon  a vasgyári sportegyesület megalakításának előkészületei. Vanger Vilmos elemi  iskolai tanító és egy öttagú bizottság arra kérte fel a vasmű igazgatóját, hogy járuljon hozzá egy, a futballal foglalkozó egyesület létrehozásához.

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét 1910. február 6-án alapították, a klub színe piros-fehér lett. Az első nem hivatalos futball mérkőzést a már rutinosnak számító Miskolci SE ellen vívták 1910. május 1-én.

A vasgyáriak első alkalommal az 1912-1913-as pontvadászatba neveztek be, az Északi Kerület Miskolci alosztályába. A küzdelmeket meg is nyerték, így már az első próbálkozás után kerületi döntőt játszhattak a kassai alosztály győztesével, a Kassai AC-val, ám itt már nem sikerült diadalmaskodni. Sikerült viszont a következő évtizedekben. A diósgyőriek ugyanis az 1937-ig tartó időszakban nem kevesebbszer, mint tizenhárom alkalommal hódították el az elsőséget a kerületben.

A harmincas évek végén az MLSZ létrehozta a Nemzeti Bajnokságot, így az volt a tét, hogy aki megnyeri a sorozatot, az bekerül a legjobb csapatok közé. Ez volt a nagy álom a DVTK számára is, ám 1936-ban a Szombathelyi MÁV, 1937-ben pedig a Pécsi VSK legyőzése után a Győri ETO ütötte el a Diósgyőrt az NB I-be jutástól.

A diósgyőriek számára az volt a cél, hogy bejussanak a Nemzeti Bajnokság legjobb csapatai közé. Ez nem ment egyszerűen. Aztán váratlan dolog történt. A Bocskai tönkrement, a mi csapatunkat  politikai okok miatt kizárták a bajnokságból, és a megüresedett helyekre többek között a diósgyőri gárdát kérték fel, s ők természetesen boldogan mondtak igent.

Az első élvonalbeli szerepléskor 1940-1941-ben, az akkor már DIMÁVAG néven szereplő, és piros-kék színeket viselő diósgyőriek a Ferencváros idegenbeli legyőzésével tették le névjegyüket. A második világháború végéig a diósgyőriek az első osztályban harcoltak, de a háború viharai utáni pontvadászatban búcsút intettek az élvonalnak. A feljutás négy év NB II-es szereplés után sikerült, az akkor már Diósgyőri Vasas néven szereplő csapat visszakerült az első osztályba.

Változatos évek következtek, hiszen a vasgyáriak többször is kiestek, de mindig szinte azonnal sikerült visszajutniuk. A gárda klubszíne 1957-től újra piros-fehér lett. Sikeres esztendők jöttek, az ismét DVTK néven szereplő csapat az 1959-1960-as bajnokság végén a hatodik helyen végzett, és ezzel kiérdemelte a vidék legjobbja címet. A remek évet azonban keserű időszak  követte, a következő pontvadászatot ugyanis kieső helyen fejezték be.

A hatvanas-hetvenes években a diósgyőri labdarúgás a csúcsra ért. A DVTK kétszer megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát (1977, 1980), a bajnokságban bronzérmes helyen zárt, kiléphetett a nemzetközi porondra, s a különböző válogatottakban pedig sorra mutatkoznak be a vasgyári játékosok. Diósgyőrt ekkor úgy emlegették, mint a magyar labdarúgás fővárosát!

A nagyválogatottban öt diósgyőri játékos (Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár, Borostyán) is bemutatkozott 1979, pedig ez korábban csak hét (Berecz, Füzér, Károlyi, Dudás, Szigeti, Solymosi és Tamás), később pedig egy (Egressy) labdarúgónak sikerült. Az olimpiai együttes pedig teljesen a DVTK-ra épült. Szinte példátlan a magyar labdarúgás történetében, hogy egy válogatottban kilenc játékos szerepeljen egyetlen klubcsapatból. Márpedig a Lengyelország elleni diósgyőri olimpiai selejtezőn ez történt.

A sikeres időszakot nehéz évek követték, a csapat folyamatosan a kiesés ellen harcolt, s végül az 1983-1984-es pontvadászat végén elérte a végzete. A DVTK tízévi NB I-es szereplés, és a klub legfényesebb korszaka után visszacsúszott a másodosztályba. Ez a diósgyőri futball talán legkeményebb korszaka, folyamatos pénzügyi nehézségekkel, megszűnésekkel, átalakulásokkal, és rengeteg személycserével. De minden nehézség közepette is hűségesen kitartott a gárda mellett a diósgyőri szurkolótábor. A Diósgyőr az 1984-ben történt kiesése után a 2004-ig eltelt húsz esztendőben mindössze öt évet játszott az élvonalban.

2000-ben összeomlott minden, másfél év múlva a gazdasági társaság csődbe ment, a csapat pedig kiesett, majd megszűnt. A szurkolók azonban nem hagyták elveszni a diósgyőri labdarúgást és a hetedosztályban DVTK néven elindítottak egy csapatot. Szólt az induló, visszatértek a régi címerhez és az első találkozót kétezren(!) tekintették meg. A Borsod Volán segítségével, és játékjogán néhány hónap múlva már a harmadosztályban szerepelhetett a DVTK, de nem sikerült kiharcolni a feljutást. Időközben megalakult a DVTK Kft., amely telephelyet cserélt a bőcsi labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társasággal, így a következő bajnokságnak 2001-2002-ben már az NBI/B-ben vágott neki a csapat. Ám hiába volt a sokszor 6-7 ezres nézőszám, ismét jöttek a jól ismert gondok és a Kft. tönkrement.

Ekkor egy újabb befektetői csoport létrehozta a DVTK 1910 Kft-t és a Monor jogán elindultak a másodosztályban, sőt 2003-2004-ben fel is jutottak az NB I-be, de ismét jött a szinte már menetrendszerű dolog, a gazdasági társaság a bajnokság alatt csődbement. A következő hónapok több befektetőjelöltet, és hihetetlenül kusza állapotokat hoztak. Előfordult, hogy két csapat edzett Diósgyőrben, a feljutást kiharcoló, de indulási joggal nem rendelkező, valamint az indulási jog birtokában lévő új formáció. Időközben ugyanis a Siófok FC Kft. Diósgyőrbe költözött, és DBFC, majd DVTK néven szerepelt. A vasgyári klub a centenárium évében kieső helyen végezve intett búcsút a legmagasabb osztálynak.

A második vonalbeli szereplés azonban csak egy esztendeig tartott, az együttes 2011-2012-ben újra az NB I-ben futballozott. A diósgyőriek tíz szezon után búcsúztak az élvonaltól 2021-ben, ahová tavaly tavasszal jutottak vissza.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman