Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
Augusztus 17-én ünnepelte 89. születésnapját Bödör László, az MTK örökös bajnoka, a legidősebb magyar válogatott játékos...
A Majos esett áldozatul az NB III-as bajnokság 4. fordulójában.
Mezei Szabolcs értékelte a Békéscsaba elleni győzelmet, de már a vasárnapi, Budafok elleni találkozóról is szót ejtett.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a sorozatban második négygólos sikert.
Szakmai igazgatónk, Bognár György így értékelte a Békéscsaba elleni találkozón (1-4) látottakat.
Értékes győzelmet arattunk Békéscsabán. Íme, a mérkőzés összefoglalója.
Az idegenbeli siker képekben.
Az első félidő végén és a második játékrész elején is betaláltunk, majd a hazaiak szépítettek, de végül magabiztosan a m...
Horváth Dávid vezetőedző csapata a 18. percben vezetést szerzett és a későbbiekben már nem is nézett hátra.
Bognár István és Balázs József Balázs hivatalosan is bemutatták a 2022/23-as bajnoki szezon idegenbeli mezeit, az új fel...
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában csapatunk a Békéscsaba 1912 Előre otthonában lép pályára szerdán 19 órakor.
A Tolna megyeiek két éve szerepeltek először az NB III-ban, idén visszatértek.
4-0-ra győztünk Kispesten.
A Békéscsaba elleni szerdai, idegenbeli meccsre készül a csapat.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: