Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
A bajnokság 16. fordulójában a tabellán negyedik tolnaiak vendége lesz csapatunk.
Szombaton délután a Paksi FC elleni meccsel folytatjuk.
Klubunk idén is elindította a Kék-Fehér Advent elnevezésű jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, cipőt, ágyneműhuzatot, takarókat és plédeket gyűjtünk a rászor...
Futács Márkó csütörtökön sikeresen átesett a műtéten.
A III. Kerülettel csapott volna össze Kanta József vezetőedző csapata.
Kevesebb mint egy hónap múlva érkeznek az amszterdamiak az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.
A játékos az orvosi stábbal egyeztetve végül a műtét mellett döntött.
Horváth Dávid átfogóan értékelte a Borussia Dortmund U23-as csapata elleni találkozót. Mint ismert, a 73. percig döntetl...
Többször is vezetést szerezhettünk volna, a németek elsősorban a hajrában kerekedtek felül a 135 perces edzőmérkőzésen.
A Nemzeti Sport írását szemlézzük.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte 2023 első felkészülési mérkőzését, melyen csapatunk 2-1-re legyőzte az Egert.
Fenyvesi Antal emlékére.
2-1-re nyert Kanta József vezetőedző együttese Egerben.
Csapatunk szombaton reggel elindult a törökországi edzőtáborba, ahol másfél héten át készülnek a mieink a tavaszi folyta...
Ez a játék elsősorban olyan kék-fehér szurkolóknak szól, akiknek kisgyerekük, unokájuk van - hiszen a játék két részből...
Az MTK TV az MTK Budapest II egyik első 2023-as tréningjén járt.
Kanta József vezetőedző együttese is elkezdte a felkészülést.
Hat felkészülési mérkőzés a programban.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: