HÍREK
Optimista ünnepelt
2016-11-15
![Optimista ünnepelt](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1743/attachment1569492356.jpeg)
Kedden töltötte be 23. életévét az MTK Budapest saját nevelésű válogatott védője, Poór Patrik. Amellett, hogy felköszöntöttük a sokoldalú futballistát, természetesen az előttünk álló mérkőzésekről is beszélgettünk vele.
– Kezdjük a legfontosabbal, Isten éltessen sokáig! Túl vagy a délelőtti „születésnapi” edzéseden. Megleptek valamivel a csapattársak, felköszöntöttek az öltözőben?
– Köszönöm szépen a köszöntést! Természetesen meghúzták a fülemet a srácok is, de nagyobb parádé nincs ilyenkor, annak nem is az öltöző a megfelelő színtere. Ciki bácsi – mint minden hasonló esetben – elmondta, hogy van, aki ma ünnepli a szülinapját, amire a csapat és a stáb tapssal köszönti az ünnepeltet. Persze egyesével is volt hozzám mindenkinek pár jó szava, és persze a szükséges froclizás sem maradhatott el.
– Mi szerepel még az ünnepi programban?
– A párom ebéddel és szülinapi tortával várt haza, és estére, meg talán holnapra is jut valami program, de mindenképp visszafogottan ünnepelünk. Nem pusztán üres frázis, hogy első a fontossági sorban a hétvégi meccs.
– Reméljük lesz okod a Debrecen ellen is az örömre.
– Nem lesz könnyű, de nagyon szeretnénk bezsebelni mindhárom bajnoki pontot. Sok hiányzónk van – főleg a védelemben –, de Torghelle Sanyi is öt sárgás, így ő és a góljai nagyon hiányozhatnak a csapatnak. Nem lesz egyszerű tehát, de mindent meg fogunk tenni a sikerért. Itt a lehetőség az eddig kevesebb szerephez jutó fiatalok előtt, hogy bizonyítsák, számíthat rájuk a szakvezetés. Hiszek benne, hogy győzni fogunk!
– Fontos szakaszában vagytok a bajnokságnak, hiszen a téli szünet előtt eldőlhet, előre vagy inkább hátrafelé kell nézelődnünk a tabellán. Mit vársz a hátralévő négy találkozóktól?
– Az előző körben nem jöttünk ki rosszul ezekből a meccsekből, hiszen veretlenek maradtunk rajtuk. Itthon meg kell szereznünk mind a hat pontot a Loki és az Újpest ellen, a Ferencváros és a Videoton ellen pedig idegenben is bennünk lehet a bravúr.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)