HÍREK

Kovács Botond 2019-ig aláírt

2016-12-05

Kovács Botond 2019-ig aláírt

A fiatal középpályás további három évre kötelezte el magát.

Az 1997-es születésű játékos már négyévesen elkezdett futballozni Balatonalmádiban, majd négy évvel később Veszprémbe került. Az MTK akadémiájára 15 évesen érkezett, nyár óta pedig már az MTK Budapest II. csapatával készül, amely az NB III keleti csoportjában vitézkedik.

A 19 éves játékos a középpályán érzi legjobban magát, amit az MTK II. edzője, Pölöskei Gábor is megerősített.

Nagyon tehetséges játékosról van szó, aki középpályán támadó és védő szerepben is bevethető. Hihetetlen futómennyiségre képes meccsről-meccsre és nagyon mozgékony, ráadásul a fejjátéka is átlagon felüli. Ha továbbra is így fejlődik, akkor komoly karrier állhat előtte. Még jövőre is belefér a fiatalok szerepeltetéséről szóló szabályba az NB I-ben, így nem zárható ki, hogy a jövő évben akár már az első számú csapattal kezdje meg a felkészülést.

Kovács az idei szezonban eddig 13 alkalommal lépett pályára az NB III-ban, ebből kilencszer kezdőként. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman