HÍREK
A második gól főszereplői értékeltek
2017-03-13
Takács Ronald beadásából Kovács Botond biztosította be a második csapat sikerét az Újpest II ellen, ők értékeltek a mérkőzést követően.
Elsőként a gólszerző Kovács Botond mondta el, hogyan is látta belülről a találkozót: – A pálya talaja nem könnyítette meg a helyzetünket, mélyebb volt, mint megszoktuk. Ennek ellenére tudtuk hozni a szokásos játékunkat. Többet volt nálunk a labda, irányítottuk a mérkőzést, mi kezdeményeztünk. Több gólt is szerezhettünk volna, előttem is több lehetőség adódott, ki kellett volna használni őket.
Szabó Ádám távollétében még több feladat hárult a decemberben szerződést hosszabbító középpályásra, hiszen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette: – Ádám sérülése miatt hozzám került a karszalag. Felelősségteljes, hiszen irányítani és képviselni kell a csapatot. Nem számítok a legidősebbnek, de nem is vagyok már újonc, mindenképpen hálás feladat ez számomra, és örülök a bizalomnak.
Végezetül a góljáról illetve a korábbi komolyabb sérüléséről mesélt: – Takács Roni kapott labdát a bal szélen, megverte a védőjét, szép cselekkel, és ballal beadta középre, nekem csak bele kellett fejelnem a labdába. Remélem többször is góllal fogom segíteni a csapatot most, hogy a sérülésemnek már nincs semmi nyoma. Minden rendben van szerencsére, a felkészülési időszakban több mérkőzésen is játszhattam, a felnőtt csapatnál is pályára léphettem, idén pedig a második csapat minden meccsén ott voltam, remélem elkerülnek a sérülések.
Kovács Botond fejeséhez a labdát a bal oldalon elfutó Takács Ronald adta be. A 19 éves szélső- és belső középpályás poszton bevethető játékos is hasonlóan értékelt a mérkőzést követően: – Nehéz volt a pálya talaja, nem volt könnyű dolgunk, de a csapat kitett magáért, és ilyen nehéz körülmények között is sikert aratott. Jobb lett volna, ha több gólt tudunk szerezni, a lehetőségeink is megvoltak, de nincs okunk panaszra, a három pont megszerzése volt a lényeg. Örültem a gólpassznak, a gól sajnos ma elmaradt, de a lényeg a csapat sikere. A fő feladatom a szélen a támadások segítése volt, ezt sikerült most ilyen módon megvalósítanom.
Takács Ronald tagja volt az U19-es válogatottnak, akik kiharcolták az Eb-selejtező elitkörbe jutást. Akkor három mérkőzésen 118 percet töltött pályán, nem véletlen, hogy Michael Boris meghívta őt az elitkörre készülő bő keretbe, erről kérdeztük a szélsőt: – A hét elején megyünk a csapattal az összetartásra, vasárnapig ott készülünk, a szűk keret pedig onnan indul Csehorszába, ahol a csehek, osztrákok és a skótok lesznek az ellenfeleink. Reális a továbbjutás, hiszen jó csapatunk van, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt véghez is vigyük.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST
ZTE FC
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
