HÍREK
Isten éltessen, Bogesz!
2015-11-05
Csütörtökön ünnepli 54. születésnapján Bognár György, az MTK-val bajnoki címet nyert, válogatott labdarúgó, az 1986-as mexikói labdarúgó-világbajnokság résztvevője, a kék-fehér együttes egykori vezetőedzője.
|
;A Hungária körút „Bogesze", a Bajai KSK-tól került az MTK-VM-hez 1979-ben, ahol 1987-ben tagja volt, a 29 év után ismét bajnoki címet szerző kék-fehér csapatnak. Az MTK-ban 141 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett. 1988-ban Franciaországba szerződött, a Sporting Toulon csapatához. |
![]() |
Itt három idényt töltött és 61 mérkőzésen 8 gólt szerzett. 1991-ben a belga Standard Liège csapatában 10 bajnoki mérkőzést játszott, majd hazatért és 1992 és 1996 között a BVSC játékosa volt, ahol 110 bajnoki mérkőzésen 38 gólt szerzett. Az aktív labdarúgói pályafutását itt fejezte be.
A magyar válogatottban 1985 és 1994 között 50 alkalommal szerepelt és 7 gólt szerzett.
Szakvezetőként, 1996-tól a BVSC társ-szakosztályvezetője, majd klubigazgatója volt, egészen 1998-ig, amikor az MTK Hungária utánpótlás szakágvezetője lett és az ifjúsági csapat irányítójává nevezték ki. 2001/2002-ben az első csapat vezetőedzőjeként is dolgozott. Távozása után az FC Sopron klubigazgatója lett, majd megfordult a Felcsút, a III. kerületi TUE, a Bajai SK kispadján is. 2012. júliusában vette át a másodosztályba feljutott Csákvári TK együttesét, melynek munkáját a mai napi segíti.
Isten éltesse sokáig Bognár Györgyöt!
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

