Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Mint ismert, szombaton kora este a Kecskeméti TE együttesét fogadjuk.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük labdarúgóink sorsát.
Remek játékkal sokgólos sikert arattunk a Dunaföldvár ellen.
Második csapatunk vezetőedzője értékelt a Paks II legyőzése után.
NB III-as csapatunk hazai környezetben aratott győzelmet a bajnokság 8. fordulójában. A találkozó képgalériája.
Az immár hagyományos, mérkőzést megelőző tippjátékunkon exkluzív nyereményért játszhatnak szurkolóink hétvégén.
Sorozatban második mérkőzésén győzött kapott gól nélkül második csapatunk.
A héten két bajnoki mérkőzés vár Kanta József együttesére.
Európa-bajnoki selejtezőkön léphet pályára NB III-as csapatunk bosnyák támadója.
Egyik mérkőzésünk kezdési időpontja eldőlt, egy másiké megváltozott.
Fekete Krisztián egy edzőmeccsen szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy a karrierje is veszélybe került. U17-es, majd U1...
Hétvégén, a Mezőkövesd elleni bajnoki előtt hat hét után csendül fel ismét az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az új indul...
A még mindig csak 17 éves Vancsa Zalánnak a bajnokságban és a kupában is van már gólja felnőtt együttesünkben az idei sz...
A kupasorozat negyedik fordulójának mérkőzéseit október 27-én (szerdán) rendezik.
Giovanni Costantinóval beszélgettünk a Sényő elleni találkozót követően.
Ez történt a Sényő elleni találkozón.
A Sényő ellen duplázó támadónkkal, Kovácsréti Márkkal beszélgettünk idei első kupamérkőzésünkről.
Képekben a Sényő elleni siker.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: