HÍREK

Szurkolói szemmel

2016-03-28

Szurkolói szemmel

Hétvégén szünetelt az OTP Bank Liga, de így sem maradunk szurkolói írás nélkül. Egyik legkitartóbb drukkerünk az NB III-as csapatunknak a BKV Előre ellen vívott összecsapásáról osztotta meg gondolatait.

Nagy várakozással indultam a BKV Előre elleni mérkőzésre, a pályaválasztók mi voltunk, mégis a Sport utcában meccseltünk.

Mindkét csapat nagyon jó formában van. Ellenfelünk utolsó három bajnokiját megnyerte, mi pedig két győzelmet arattunk, az első és második helyen álló FTC II. és Videoton II. együttesei ellen, azelőtt pedig gól nélküli döntetlenre végeztünk Győrben. Pénteken négy utánpótlás-mérkőzésen is voltam, de nem sikerült egy győztes meccset sem látnom, Kispesten három döntetlen mellett, egy vereség lett a vége.

Pölöskei Gábor csapatának nagyon drukkolok, hiszen évek óta ismerem a srácokat az utánpótláscsapatokból. A BKV Előre elleni  meccs tizennyolc benevezettje közül csak Groppioni és Széles nem az MTK Budapestben nevelkedett. Az ellenfélnél is volt két kék-fehér nevelés, az 1994-es születésű Csikortás és a tíz évvel idősebb Miklósvári.

Az első félidőben nagy küzdelemet és kevés eseményt láthatott a nagyérdemű. A második játékrészben viszont már nem csak a küzdelem, hanem helyenként jó játék is kialakult.

Mindkét csapat nagy lelkesedéssel futballozott, ami ellenfelünknél – igaz, csak néhány esetben, de – durvaságokkal is párosult. Első gólunk előtt Hujber elvette a labdát védőjétől, úgy, ahogy azt múlt héten, az FTC elleni találkozón is tette. Schrammmelhez játszott, ő egyből tovább a jobb szélen, üresen felfutó Szatmárihoz passzolt, Pötyi biztosan lőtt Gelei hálójába. A második gól szintén Hujbertől indult. Labdáját a bal oldalon Takács Krisztofer kapta, aki betört a tizenhatoson belülre és hatalmas gólt lőtt.

Kellemetlen, jól felkészített ellenfél ellen szereztünk értékes három pontot. Groppioni magabiztos volt. A védelemben Talabér és Széles ezúttal is jól játszott, a középpályánkon találjuk a mezőny legjobbját, a három hete kiválóan játszó Katona Mátét. Elöl Schrammel és a győzelemben nagy részt vállaló Hujber dicsérhető, de a többiek is jól teljesítettek.

A csapatunk tavaszi eredményei: négy győzelem, három döntetlen, nulla vereség, tizennégy rúgott és mindössze hat kapott gól. Kezdenek fiataljaink beérni, az őszi szenvedés után rá sem lehet ismerni az együttesre.

Jövő héten Felcsútra megyünk, majd április 10-én, szintén a BKV pályán játszunk a Diósd csapata ellen, remélhetőleg kellemes futballidőben. Aki szereti a jó és szellemes focit, annak ott a helye a Sport utcában.

Hajrá, MTK!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-06 13:00 Agárd Parkerdő Sporttelep

GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman