HÍREK

Szuhodovszki és Schrammel értékelt

2017-11-28

Szuhodovszki és Schrammel értékelt

Soma három gólt szerzett, Schrami - csereként - adott két gólpasszt és be is talált.

Schrammel Ádám számára nem tartozik a legkedvesebb ellenfelek közé a Tiszafüredi VSE, hiszen ellenük sérült meg a szezon nyitófordulójában. November végére pedig elérkezett a „visszavágó" ideje, hiszen körbeértek a mérkőzések. – Örülök a győzelemnek, főleg mivel botlottunk ellenük az első fordulóban, helyre akartuk hozni a hibát, és visszaszerezni az elvesztett pontokat. Az, hogy nyolc gólt rúgtunk, már csak hab a tortán. A csapat remekül teljesített, ezt mutatja az eredmény is, és a játékra sem lehet panasz.

Ádám csereként lépett pályára a 78. percben. Három perc múlva gólpasszt adott Szuhodovszkinak, a 87. percben az ő beadásából lőtt öngólt Szövetes, a 90. percben pedig Lamperth szólójából ő maga lőhetett gólt. Saját teljesítményét szűkszavúan értékelte: – 15 perc alatt hozzá tudtam tenni a csapat jó teljesítményéhez, élveztem a játékot, örülök neki, hogy így tudtam beszállni ebbe a remek végeredményt hozó mérkőzésbe.

Szuhodovszki Soma 90 percet töltött pályán a Tiszafüred ellen, és jó játéka mellett gólokkal is hozzájárult a győzelemhez: – Sikerült visszavágni az első fordulóért, készültünk rá az edzéseken, hiszen emlékeztünk, milyen mérkőzést játszottunk ellenük, nem voltak ismeretlenek. Olyan mentalitásban jöttünk ki, hogy nem akartunk kérdéseket hagyni a győzelemmel kapcsolatban. 

Az idei szezon első triplázása a nevéhez fűződik, mutatós szóló volt az első, önzetlen passzokból szerzett találat a második és a harmadik. – Minden összejött, aminek össze kellett jönnie, maximális teljesítményt nyújtott mindenki, ennek köszönhető, hogy ilyen eredmény született. A saját játékomról nehéz mit mondani, minden magától jött, nem gondolkoztam semmin, csak csináltam a dolgomat. 

Végezetül a november 29-én, szerdán pótlásra kerülő bajnokiról kérdeztük: – Úgy készülünk, hogy meglepetést szeretnénk okozni az ESMTK ellen, meglátjuk, hogyan fog sikerülni.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman