HÍREK

Opata Zoltánra emlékezünk

2019-05-19

Opata Zoltánra emlékezünk

Ezen a napon hunyt el Opata Zoltán, a mindenki által kedvelt játékos és edző.

Opata (Patai, Ormos) Zoltán (Budapest, 1900. szeptember 24. – Budapest, 1982. május 19.) válogatott labdarúgó, csatár, mesteredző.

Játékos pályafutását a MÁVAG SK-ban kezdte (1917-1920), s 1920-ban került csapatunkhoz. 1924-ban egy rövid kitérőt tett, a zsidók által alapított és támogatott Makkabi Brnoba igazolt, ahol 1920 és 1925 között több mint negyven (!) magyarországi labdarúgó fordult meg. Még abban az évben visszatért a kék-fehér csapathoz, s 1929-ig maradt a Hungária körúton. Ezután a miskolci Attila FC, a Nemzeti SC, a Bocskai FC együtteseiben játszott. 1932-ben a francia OSC Lille futballistája lett. Egy esztendő múlva visszatért a Hungária FC-hez, majd 1934-ben a Racing Paris gárdájához igazolt. 1935-ben újra országot váltott, az AC Nitra játékosa lett. Itt fejezte be futballista pályafutását 1936-ban.
Az MTK-ban, illetve a Hungária FC-ben 144 mérkőzésen lépett pályára és 57 gólt szerzett. Hatszoros magyar bajnok (MTK 1920-1921, 1921-1922, 1922-1923, 1923-1924, 1924-1925; Hungária FC 1928-1929), kétszeres Magyar Kupa győztes (1923, 1925).
Az MTK örökös bajnoka.

1922 és 1930 között 17 alkalommal szerepelt a válogatottban és 6 gólt szerzett. Tagja volt az 1924-es párizsi olimpián részt vevő csapatnak.

Hosszú ideig edzőként tevékenykedett. Ezt a munkát már aktív futballistaként elkezdte, hiszen az Attila FC és a Bocskai FC játékosedzője volt. 1936-ban a berlini olimpián szereplő magyar válogatott szakvezetője lett. Szinte végeláthatatlan azon klubok sora, ahol edző volt: Bocskai FC, HASK Zagreb, MÁVAG, Kolozsvári AC, Ferrarul Cluj, ITA Arad, Ferencváros, Pécsi BTC, MESZHART Dinamó, Budapesti Dózsa, Csepel SC, Vasas MÁVAG, Budapesti Haladás, állami edző (1955-1956), Górnik Zabrze, majd 1959 és 1961 között itthon a B- és az U-válogatottak edzője. Játékosként megszerzett féltucatnyi bajnoki címe után a HASK Zagrebbel nyert először bajnokságot edzőként (1937-1938). A háború után az Araddal végzett a román bajnoki pontvadászat élén (1946-1947), majd a lengyel bajnokságban is a bajnoki dobogó tetejére állhatott a Górnik Zabrzeval (1957). 1961-ben mesteredzői címet kapott.

A sokoldalú csatár a támadósor minden helyén szerepelt nemcsak az MTK-ban, hanem a válogatottban is. Leggyakrabban középcsatárt játszott. Technikailag képzett, kétlábas, rendkívül lendületes és veszélyesen lövő labdarúgó volt. Az összjátékban is jeleskedett. A szárnyakat tervszerűen, jól foglalkoztatta. Látási zavara - rövidlátása miatt - a fejjátékban gyakran alulmaradt. A bohém természetű játékos az élet gondtalanabb, szórakoztatóbb oldalát is szívesen kereste. Osztatlan népszerűségnek örvendett kiapadhatatlan humora, ötletes tréfái és bemondásai miatt. Egész anekdota-kör alakult ki személye körül. A labdarúgást azonban komolyan vette. Küzdőképessége a pályán mindig csorbítatlan maradt.

82 éves korában hunyt el.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman