HÍREK

110 éve született Barcs Sándor, aki mindig rajongott az MTK-ért

2022-11-10

110 éve született Barcs Sándor, aki mindig rajongott az MTK-ért

Politikus, sportpolitikus, újságíró, az UEFA és a FIFA alelnöke volt egyben.

Barcs Sándor (Szeged, 1912. november 10. – Budapest, 2010. január 7.), politikus, sportpolitikus, újságíró.
Szülei Bartsch Sándor és Wack Margit voltak. 1933-1937 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdaság szakán tanult. 
Barcs Sándor a 20. század közepétől a rendszerváltozásig a magyar történelem egyik legviharosabb korszakának egyik legvitatottabb  közszereplője. 
1929-től jelentek meg  írásai. Újságíróként 1940-ben cikksorozatokat írt a fasiszta sporthatóságoktól üldözött MTK érdekében, segítette az egyesületet politikai harcában. 
A Független Kisgazda Pártba (FKGP) 1943-ban lépett be, és 1949-ig volt tagja. 1944-ben a Gestapo letartóztatta. 1945 után a Szabadság című lap szerkesztője, a Magyar Távirati Iroda felelős szerkesztője (1945-1946), majd 1950-ig a Magyar Rádió elnöke. Ezzel egyidőben - már hivatalosan is politikusként - a FKGP (1948-1949) alelnöke a párt megszűnéséig. 1950-től kerek három évtizeden át volt a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója. 1947-1990 között országgyűlési képviselő. 1953-1975 és 1980–1989 között az Elnöki Tanács tagja. 
Népi ülnök a Rajk László és társai elleni koncepciós perben. 1966-1990 között az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke, egyben az Interparlamentáris Unió Tanácsának tagja. 1965-1974 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke.
A sport mindenkor fontos szerepet játszott az életében.  1925–1955 között igazolt labdarúgóként futballozott Nagyváradon, majd Budapesten, a labda szerelmeseként, amatőr csapatokban. 
1945-ben a Legfelső Ötös Sporttanács tagja lett. 1947-1948-ban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Az Aranycsapat nagy éveiben, 1948-1950 között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke, 1950-től 1963-ig pedig elnöke volt. 
Ő javasolta az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) megszervezését, ennek jogfolytonos utóda az Európa Liga. Előbb a KEK szervező bizottságának, majd 1962-től az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, az európai válogatott csapat felelőse volt. Több technikai tanfolyamot vezetett. 1966-tól az UEFA alelnöke, 1970-től első alelnöke, majd Gustav Wiederkehr elnök halála után, 1972–1973-ban megbízott. Artemio Franchi (Olaszország) megválasztott elnöknek adta át vezetői pozícióját. 
Ekkor viszont megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé, s a világbajnokságok szervező bizottság szűkebb vezetőségének tagja, valamint négy évre a Játékvezető Bizottság elnöke lett.
Az MTK-ért mindig rajongott! 1940-ben újságcikkeket írt az üldözött MTK érdekében, segítette az egyesületet a (sport)politikai harcban. 
Az 1956-os forradalom után, a december 10-i közgyűlésen Barcs Sándor javaslatára vették vissza az MTK nevet, s lett "újra MTK az MTK"! Talán sohasem derül ki, hogy tudatos volt, vagy csak véletlen egybeesés, hogy legendás klubelnöke, Brüll Alfréd születésének 80. évfordulóján kapta vissza eredeti nevét az egyesület.
Ő vezette azt a szerkesztő bizottságot, amely 1988-ban összeállította a Száz éves az MTK-VM Sprtklub című kötetet.
Talán így lehetne összefoglalni Barcs Sándor életpályáját: újságíró volt hivatásból, egyszerre elismert és sokat bírált politikus elkötelezettségből,  és nemzetközileg is a legrangosabbak között jegyzett futballvezető szenvedélyből.  
2010-ben, 98 éves korában hunyt el. Pedig szerette volna megélni a 100 évet. Halála előtt gyermekei útján azt kérte: a neki szánt virágok, koszorúk árát adományozzák a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnek… - kérésre a síremlékére koszorú helyett virágok elhelyezése ajánlott. A Fiumei úti Sírkertben nyugszik. Nevét a szóróparcella 9. számú emlékoszlopára vésték fel. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman