HÍREK

MTK Budapest – FC Botosani 1-0 (1-0) (GALÉRIA)

2015-06-17

MTK Budapest – FC Botosani 1-0 (1-0) (GALÉRIA)

Győzelemmel kezdte idei sorozatát az Alpok lábánál, az immáron László Csaba vezette MTK Budapest. Komoly jelentősége nincs, de jobb győzni, mint kikapni már a felkészülés során is.

MTK Budapest – FC Botosani 1-0 (1-0) 

MTK Budapest: 1. félidő: Hegedüs – Bese, Thiam, Vukmir, Vadnai – Vass, Szatmári, Kanta – Gera, Torghelle, Varga.
2. félidő: Abu – Nagy, Asztalos, Tóth, Deutsch – Talabér, Hajdú, Sági – Cseke, Horváth P., Schrammel.

Vezetőedző: László Csaba

Gólszerző: Thiam (30.)

Agresszív letámadásokkal kezdett a román csapat. Az első helyzet a 10. percben alakult ki.  A visszalépő Torghelle Gerát indította, a beadott labdát Varga nem tudta a kapuba továbbítani. Továbbra is keményen nyomott a román csapat, de az MTK Budapest technikásan játszott. A 20. percben Gerát állították meg a büntetőterületen belül – sajátos módon. A játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.

Az első félóra zárásaként Kanta szöglete után Thiam fejelt a jobb felső sarokba. 1-0

Egy percen belül Vadnai, majd Torghelle hagyott kihasználatlanul helyzetet. Később Hegedüs bizonyította megbízhatóságát, szépen hárított veszélyes helyzetben.

A félidőben a teljes csapatot lecserélte László Csaba.

A 65. percben Schrammel labdájával Cseke lépett ki, átemelte a kapus fölött a labdát, de lesről tette mindezt, így a gól érvénytelen volt. Az ellenfél is nagy számban cserélt.

A finisben Horváth, majd – Deutsch beadása után – Cseke került ziccerbe, ám egyikük sem találta el a kaput.

Nem volt szép mérkőzés, de több örömünk is találtatott benne, hiszen jó volt látni, a január óta harcképtelen Deutsch Bencét újra a pályán, illetve szép gesztus volt, hogy a második félidőben Nagy Tibor viselte a csapatkapitányi karszalagot.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nyert a csapat...

László Csaba, vezetőedző, a mérkőzés után: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mutatott játékkal nem. Igaz viszont, hogy még csak a munka elején járunk, és volt rengeteg bíztató jel ezen a találkozón. A román csapatnak nem volt lehetősége a gólszerzésre, míg nekünk több is akadt, és ez egyrészről jó, mert nem engedtük őket a kapunk elé, másfelől nem jó, mert nekünk viszont be kellett volna lőni a helyzeteinket. Nagyon fontos, hogy két csapat játszotta végig a mérkőzést, és midenki teljesítette, amit kértünk tőle. Nem kaptunk gólt és megnyertük a találkozót, ez bíztató, hiszen ma a nemzetközi porondon, akkor is értékes a győzelem, ha előkészületi mérkőzésről van szó. Nagyon sokat kell még dolgoznunk, de a fiúkkal semmi gond, mert szívesen fektetnek munkát a jövőbe. Jó hír, hogy nincsen sérültünk, ezért persze sokat tesz a szakmai és az orvosi stáb. Az a tervem, hogy a következő meccsen már lesznek olyanok, aki 90 percet játszanak, mert közeledik az Európa-liga nyitófordulója, és addigra ki kell alkuljon a csapat.

A következő edzőmérkőzését szombaton játssza az MTK Budapest, az azeri Nyeftcsi Baku ellen.

Fotó: dr. Kincses Dániel

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman