HÍREK

Minden fejben dől el

2017-05-11

Minden fejben dől el

Balul sikerült Örökrangadó után, a kiesés szempontjából veszélyes helyzetből fordul rá a közvetlen bajnoki hajrára az MTK Budapest együttese. Ilyenkor van szükség az olyan erős karakterekre a pályán, mint Poór Patrik, akivel az elmúlt mérkőzés tanulságairól és az előttük álló emberpróbáló feladatokról beszélgettünk.

– Hogy vagy, hogy van a csapat a Ferencváros elleni mérkőzés után?

– A meccs utáni első edzéseken tapintható volt a feszültség, ami bennünk maradt a fájó vereség után, de hamar túl kellett tennünk magunkat azon, hogy nem ment a játék hétvégén, mivel újabb erőpróba, fontos mérkőzés vár ránk szombaton. A feszült figyelem amúgy nem baj, nagyon kell a megfelelő koncentráció a jelenlegi helyzetben és szerencsére most mindenkin ezt látom a tréningeken.

– Mi lehetett az oka a mostani gyengébb produktumnak, amikor a Ferencváros ellen általában extra teljesítményt nyújtottatok az utóbbi időben?

– Az előző hetek jól sikerültek, most sajnos rosszkor jött egy gyengébb meccs. A legjobb csapatokkal is előfordul ilyen, ez része a futballnak. Természetesen nem erre készültünk, nagyon bánt minket, hogy így alakult, de nincs időnk keseregni.

– Sokan a kellő akaratot is megkérdőjelezték a lelátón az Örökrangadó alatt. Gondolom, a csapatból mindenki látja a tabellát, annál pedig nem biztos, hogy kell jobb motiváció jelenleg.

– A Fradi ellen, szinte teltház előtt nagy baj lenne, ha valaki motiválatlanul lépne pályára. Szerintem most sem ezzel volt baj, minden meccsen ugyanúgy küzdünk és akarunk. Valahogy ezúttal fásultabbak voltunk – magam sem tudom miért –, és kegyetlenül kihasználta hibáinkat a rivális.

– Következik a Budapest Honvéd, mely a bajnoki címért harcol. Mi lehet a kulcs ahhoz, hogy meglephessük őket?

– Most már teljesen mindegy ki az ellenfél, nekünk utolsó leheletünkig küzdenünk kell a bajnoki pontokért. Harcos, fizikális futballt játszanak a kispestiek, így az fog dönteni, hogy melyik csapat tudja megnyerni a párharcok többségét. Ez a bajnoki hajrá, itt nemcsak a képességek, a taktika játszanak szerepet a sikerben, hanem szinte minden fejben és akarati tényezőkön múlik. Ebben kell felülmúlnunk a Honvédot.

– Régi klasszikus sportolói válasz, hogy mindig csak a következő mérkőzéssel foglalkozunk, de nehezen hiszem, hogy nem néztek most kicsit előbbre is. Három forduló alatt kell bizonyítanotok, hogy az MTK-nak helye van az NB I-ben. Képes erre a csapat?

– Egyértelműen képesek vagyunk rá. Nem vagyunk gyengébbek, mint az elmúlt években, amikor a dobogóért küzdöttünk. Most is vannak nálunk gyengébb csapatok a bajnokságban, ha erre most éppen nem is a tabella a legjobb bizonyíték. Ez a szezon eddig sajnos rosszul sikerült, sok balszerencsés meccsünk volt, de az utolsó három találkozón vért fogunk izzadni minden pontért, és a végsőkig küzdve megtartjuk első osztályú tagságunkat.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-13 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

BONYHÁD VLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman