HÍREK

Mestermérleg a Paks-MTK után

2014-08-09

Mestermérleg a Paks-MTK után

A háromgólos haza győzelemmel végződött mérkőzés után Garami Józsefet és Csertői Aurélt faggatták az újságírók.

A hazaiak sajtósa, miután jó egészséget kívánt az MTK 75 éves Mesterének, elnézést kért az ünneprontásért.

– Azt nem hiszem el, hogy sajnálod! – kezdte szakmai igazgatónk, majd így folytatta:
– Már a találkozó előtt is arra hívtam fel a figyelmet, hogy az eredményt komolyan befolyásoló tényező lesz, hogy melyik csapat hibázik előbb. Nos, mi kezdtük, méghozzá meglehetősen komoly bakival, rögtön az elején, és a hazaiak kíméletlenül ki is használták a kínálkozó lehetőséget – fogalmazott a Mester.

[image]

Garami József elmondta, hogy a paksi találat után jól zárt a tolnai csapat védelme, okosan, taktikusan játszottak, de a második góljuknál elúszott a hajónk. Garami szerint az első félidőben – amikor Bese ugrott ki a jobb oldalon – még volt esély az egyenlítésre, de az elvitathatatlan, hogy a Paks jobb teljesítményt nyújtott – tette, hozzá, majd gratulált a hazaiak teljesítményéhez.

Csertői Aurél, az MVM Paks vezetőedzője kritikusan kezdte:

– Gyors gólt lőni sosem hiba, de utána magunkra húztuk az ellenfelet, ráadásul be kell valljuk, hogy az egyenlítő találattól csak kapusunk bravúrja mentett meg minket. Nagyjából a félidő harmadik harmadára találtunk magunkra. Attól kezdve parádésan fociztunk, a kontráink életveszélyesek voltak, a két gyönyörű gólunk pedig magáért beszél, így megérdemelten tartottunk itthon a három pontot, legyőzve az eddig száz százalékos MTK-t – foglalta össze a látottakat.

Honlapunk arra volt kíváncsi, hogy mennyiben készültek arra, hogy az MTK-ban egy csatár lesz a pályán és egy a padon, hiszen a többiek különböző okok miatt nem bevethetőek.

– Lázok Jánost és Fiolát – akik szintén nincsenek tökéletes állapotban – felkészítettem, hogy ha az említett maródiak közül valaki pályára lép, akkor őket is bevetem. Mindazonáltal az MTK hibátlan mérleggel érkezett, és a pályán lévők is jó focisták, igaz Torghelle nálam is etalon, nem bánom, hogy nem játszott – zárta szavait Csertői Aurél.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman