HÍREK
Kétes ítéletek után (LAPSZEMLE)
2017-02-21
A csakfoci.hu oldal a hétvégi MTK Budapest – Budapest Honvéd mérkőzést követően kérdezett rá Domonyai László klubigazgatónál, hogyan ítélte meg a játékvezető ténykedését. Mint ismeretes, az MTK véleményes tizenegyessel vesztett úgy, hogy a játékvezető előtte Torghellét már kiállította. Klubigazgatónk úgy fogalmazott, a játékvezető tökéletesen vezetett volna, ha hagyják neki…
Több kétes ítélet is született az MTK Honvéd elleni, 2-1-es vereséggel zárult mérkőzésén. A klubigazgatónk, Domonyai László erről is beszélt a csakfocinak adott interjújában.
– Igaz, hogy panaszt tesznek az MLSZ-nél, és ahogy a Fradi Kassairól, úgy az MTK Pintér játékvezetőről akar „leiratkozni”.
– Nem igaz, nem élünk panasszal a szövetség felé, és egyáltalán nem akarunk leiratkozni Pintér Csabáról. A játékvezető megítélésünk szerint kiválóan vezette volna a mérkőzést, ha hagyják neki.
– Kik nem hagyták?
– A kollégái! Pintér nemzetközi szinten vezette ezt a meccset, a mezőnyben remekül alkalmazta az előnyszabályokat, nem ette meg a műeséseket, tökéletesen kézben tartotta a mérkőzést, és teljesen egyértelmű azok számára, akik látták a meccset, hogy Torghellének nem adott volna piros lapot és nem adta volna meg a Honvéd tizenegyesét sem, ha nem szólnak a fülére. Mindkét esetben a kollégái döntésére hagyatkozott, akik nem jól döntöttek. Torghelle kiállítását az oldalvonali, kispadoknál elhelyezkedő játékvezető mondta a fülére Pintér Csabának, a tizenegyest pedig az alapvonali asszisztens. A játékvezető egyik esetet sem látta, bemondásra ítélt, hitt a kollégáinak, akik sajnos nem jó irányba befolyásolták. A kispadoknál lévő játékvezető a legkevésbé van benne a meccsben, ő a táblás ember, és leginkább a vezetőedzőket fegyelmezi, hogy ne lépjenek ki a kispad előtti technikai zónából. A figyelme ebből adóan - ellentétben a játékvezetővel - nem 100%-ban a pályán történtekre koncentrálódik, hiszen megvan a maga feladata, így nem tartom szerencsésnek, ha emellett onnan főszereplő akar lenni. A 11-es szituáció pedig soha nem lett volna lefújva a kezdőkörben! Azt gondolom, ez a mérkőzés ismét bebizonyította, hogy vannak jó játékvezetőink, de szerencsésebb lenne hagynunk nekik, hogy valóban ők vezessék a mérkőzést.
– Visszanézve az eseteket, úgy gondolja mindkét alkalommal jogtalanul sújtotta Önöket az ítélet?
– Ha bárki visszanézi az esetet, így kell látnia. A legjobb, ha az eseteket nézve nem a két MTK-játékosra, Torghellére, illetve Vadnaira koncentrálunk, hanem a két Honvéd-játékost, Gazdagot és Eppelt nézzük, ott van a titok és a megoldás a kérdésre! Egyértelműen látszik, hogy a Honvéd-játékosok eldobjàk magukat, amit a játékvezető, ahogy az egész meccsen helyesen, le sem fújt. Így kell visszanézni a két esetet, és akkor mindenki pontosan meg tudja ítélni, hogy rossz döntések születtek.
– Terveznek bármilyen lépést az ügyben?
– Semmit azon kívül, hogy most először hallatjuk a hangunkat. Ezt is csak azért tesszük, mert ott folytattuk a balszerencsés ítéleteket tekintve, ahol ősszel abbahagytuk.
– Mire gondol? Hol hagyták abba ősszel?
– Az utolsó meccsünkön az Üllői úton az alapvonali játékvezető jelzésére a játékvezető nem adott meg egy olyan tizenegyest, ami amúgy az év tizenegyese kategóriában is nyert volna, akkora iskolapéldája volt a büntetőnek. Amiatt a helytelen döntés miatt elmaradt a győzelmünk, így kieső helyre zuhantunk, de csendben maradtunk, gondoltuk az ilyesmi belefér, a futball majd igazságot szolgáltat. Most is csak azért szólunk, mert úgy látjuk, hogy ismételten nem a játékvezető ítélete sújt bennünket, ami nagyon nem szerencsés.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
