HÍREK
Hazai pályán is pályára lépett a magyar válogatottban Kata Mihály
2023-09-10
![Hazai pályán is pályára lépett a magyar válogatottban Kata Mihály](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment5185560334.jpg)
Csapatkapitányunk a 85. percben állt be az 1-1-re végződő mérkőzésen.
A magyar nemzeti csapat szeptember 10-én, vasárnap 18 órai kezdettel másodjára is pályára lépett a válogatott szünetben - ezúttal viszont nem tétmérkőzésen, hanem felkészülési találkozón, amelyen Csehországot fogadták a mieink.
A Szerbia ellen megnyert kulcsfontosságú Eb-selejtezőn debütált meggypiros mezben saját nevelésű játékosunk és csapatkapitányunk, Kata Mihály, aki a 77. minutumban állt be. Csehország ellen középpályásunk ismételten a kispadon kezdett, csakúgy, mint hálóőrünk, Demjén Patrik és a szintén MTK-nevelésű Szuhodovszki Soma, valamint Gulácsi Péter és Balogh Botond is.
A magyar válogatott az 52. percben Kerkez beadása után Sallai révén megszerezte a vezetést, amit bő tíz perccel később a csehek egalizáltak. A mérkőzés hajrájában Marco Rossi szövetségi kapitány ismételten úgy döntött, hogy beveti Kata Mihályt, aki ezúttal a 85. percben szállt be és Nego Loicot váltotta címeres mezben. A szintén MTK-nevelés Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset.
Az állás már nem változott, a találkozó 1-1-re zárult.
Ismételten gratulálunk, Misi!
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)