HÍREK

Európa a cél!

2015-07-16

Európa a cél!

László Csaba mellett ezúttal Brockhauser István, Poór Patrik, Bese Barnabás és Marek Střeštík foglalt helyet az OTP Bank Liga rajtja előtt tartott sajtótájékoztatón. A legfőbb téma természetesen a Puskás Akadémia elleni mérkőzés volt.

László Csaba természetesen hazai győzelmet vár a mérkőzéstől, hiszen nagyon fontos a sikeres rajt a bajnokságban, és mindenféleképpen otthon szeretné tartani a három pontot.

A vezetőedző kitért az ellenfélre is, hiszen rengeteg változás történt a felcsúti csapat háza táján. Új vezetőedző, és új játékosok is érkeztek, László Csaba szerint ezzel csak erősödött az ellenfél, hiszen az új trénerrel új impulzusok, emelkedett munkamorál is érkezett.

Ugyanakkor elmondta, jók a lehetőségei a csapatnak, annak ellenére is, hogy új albérletben fogja játszani hazai mérkőzéseit az MTK Budapest. A lehetőségeket latolgatva elmondta, hogy a minimum elvárás a tabella első felében való zárás, azonban a csapat nem a minimumra fog hajtani, és mindenféleképpen szeretne európai kupasorozatban indulni az elkövetkező idényben is.

Zárásképpen a szurkolókról is szót ejtett a tréner. A cél, hogy minél többen látogassanak ki a csapat mérkőzéseire, és tudja, hogy a klubvezetés is megtesz mindent ennek érdekében, például a szurkolói kártya opcióssá tétele, vagy a tizenkét éven aluliak ingyenes beléptetése, amit remek döntésnek nevezett.

Másodikként a nyár folyamán érkezett Brockhauser István kapta meg a szót, aki nagyon örül a lehetőségnek, hogy ismét a kapusokkal foglalkozhat, hiszen számára ez az ideális munka. Dicsérte a közeget illetve a fogadtatását, és pozitív csalódásként nyilatkozott a kapusokról, akik megfogadják a tanácsait, és lelkesen dolgoznak együtt vele. A tréner nem titkolt célja, hogy a kapusokat nemzetközi szintre segítse, ebben pedig a maximalista természete mindenféleképp segítségére lesz.

Marek Střeštík is elismerően beszélt a fogadtatásáról, és nagyon jól érzi magát az új csapatánál. Elmondta, rengeteg segítséget kap a társaitól, akik megkönnyítették a beilleszkedését.

Kitért a Puskás Akadémia elleni mérkőzésre, illetve a csapat céljaira is. A mérkőzéssel kapcsolatban bizakodó, jól sikerültek az edzések, ugyanakkor kiemelte az ellenfél erősségét csatárposzton, és az új edző személyét, amivel így a felcsúti csapat új erőre kaphat.

Bese Barnabás már Garami József irányítása alatt is szerepelt a jobbhátvéd poszton, ami a sérüléseknek volt betudható. Azonban a támadó elmondta, egyre jobban megismerkedik ezzel a számára szokatlan szerepkörrel, ezt pedig a védőtársaknak, főleg Dragan Vukmirnak köszönheti, aki ahogyan fogalmazott: „bármit lát, azt azonnal mondja, természetesen építő szándékkal”. Mindenféleképpen szeretne fejlődni, és a jövőben akár a válogatottban is szerepelni, akár támadó, akár védő poszton.

Bese is elmondta, hogy a Puskás Akadémia csapata rengeteget igazolt, és ezért az összeszokottság kérdéses lehet náluk, ezt pedig ki kell használnia a hazai csapatnak, ugyanakkor erre nem szabad építeni, és csak magukra kell figyelni, a saját játékukat kell játszani.

Végezetül, a sérülés utáni rehabilitációját végző Poór Patrik kapott szót. A védő jól van, teljes értékű munkát végez már, igaz erőnléte még nem tökéletes, azonban a munkát tünet és panaszmentesen tudja végezni, és ez a legfontosabb jelenleg.

Elmondta, hogy László Csaba – elsődlegesen – belső védőként számít rá, ezen a poszton így egészséges verseny alakul ki, ami ártó semmiféleképpen nem lehet, és természetesen a célja visszatérni a kezdőcsapatba, és minél több mérkőzésen részt venni. 

A tájékoztató végén elhangzott, hogy a klub Internetes oldalán frissítették a funkciókat, így a játékosok fotói – kattintásra –  nagyobb méretben is elérhetővé váltak. A sajtó munkatársai a szombati találkozóra itt akkreditálhatnak.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman