HÍREK

Döntetlen a svédek ellen

2016-06-01

Döntetlen a svédek ellen

Az őszi Európa-bajnoki selejtezők előtt álló U18-as válogatott, Svédországban edzőtáborozik a héten. A korosztályos nemzeti csapat kedden – négy MTK Budapest játékossal soraiban –, a házigazdákkal játszott felkészülési mérkőzést.

A magyar válogatott két meccset játszik a héten Svédországban. A házigazdák elleni keddi összecsapást követően, csütörtökön az írekkel méri össze erejét. Az első találkozón nem született gól, aminek – a helyzetek számát tekintve – a hazaiak örülhettek inkább, a magyar válogatott ugyanis több gólt ígérő lehetőséget alakított ki és puskázott el a 90 perc alatt. Az mlsz.hu beszámolója szerint, mezőnyben végig kiegyenlített volt a játék. A mérkőzés egyes periódusaiban a svédek jutottak el többször a mi tizenhatosunkig, máskor a mieink voltak aktívabbak támadásban.

Svédország – Magyarország 0-0

Magyarország: DEMJÉN PATRIK – Rétyi Tamás, SZALAI ANDRÁS, Tóth Bence, Gergényi Bence – Szabó Bence, Tóth Keve – Kovács Dávid, Keményffy Máté (Tömösvári Bálint, 61.), TAKÁCS ROLAND (HINORA KRISTÓF, 78.) – Kamarás György (Bíró Ákos, 61.).

(Csupa nagybetűvel, az MTK Budapest játékosai.)

Oscar Corrochano szövetségi edző, így nyilatkozott a mérkőzés után:

– Jól játszó, fizikálisan erős játékosokkal kiálló svéd válogatott ellen léptünk pályára, az ellenfél játékának talán jobban kedvezett, hogy nem volt teljesen tökéletes a pálya talaja, ami nehezítette a gyors passzokra építő játékot. A helyzeteink megvoltak a gólszerzéshez, de ezeket kihagytunk, összességében azonban elégedettek lehetek a csapat teljesítményével.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman