HÍREK

Bennük a jövőnk (1. rész)

2015-12-23

Bennük a jövőnk (1. rész)

Szimultán beszélgetés Pintér Andrással és Katona Mátéval

A 2015/16-os bajnoki szezon téli álmát alussza. Az MTK Budapest II. csapata az NB III-as bajnokságban szerepel, az itt pályára lépő játékosok kevésbé ismertek szurkolóink előtt, pedig bennük a jövőnk. Párban mutatjuk be őket. Elsőként Pintér Andrással és Katona Mátéval beszélgettünk.

– Beszéljünk a kezdetekről! Mindketten 2003-ban kezdtétek a futballt. Mi történt addig, míg az MTK Budapesthez kerültetek?

Pintér András: – Kilencéves voltam, amikor Kecskeméten elkezdtem focizni. Öt év múlva, Tiszaújvárosban, válogatón figyelt fel rám Juhász Tibi bácsi, és egyből felhozott Budapestre.

Katona Máté: – Sopronban kezdtem el a futballt, Székesfehérváron volt meccsünk, ahol engem is Juhász Tibi bácsi keresett meg, hogy szeretne leigazolni az MTK Budapest. 2011 nyarán kerültem a kék-fehérekhez.

– Milyen utat jártatok be itt?

P.A.: – U15-ben kezdtem, a következő évben kerültem Agárdra a ’94-es korosztályba. Három évet töltöttem itt, majd Budapesten, a második csapatban másfelet NB III-ban játszottam. Innen többször felvittek az első kerethez. 2014 májusában, a Puskás Akadémia ellen debütáltam az NB I-ben. Tavaly kölcsönben egy évet Sopronban szerepeltem, NB II-ben. Jó évem volt, az ősz idényt végigjátszottam, tavasszal már kevesebb lehetőséget kaptam. Ötödik helyen végeztünk. Sokat fejlődtem ott, hasznos egy év volt.

K.M.: – Először Pesten játszottam, U15-ös korosztályban, ezután kerültem Agárdra a korosztályos csapatokba. Itt többször idősebbek között szerepeltem. Négy év után, idén nyártól az NB III-as csapathoz tartozom.

– Több poszton játszottatok már. De mi a kedvenc?

P.A.: – Eddig főleg középpályán játszottam, inkább védekező szerepkörben, itt is érzem legjobban magam. Az ősszel több poszton is bevetettek, ez csak előnyömre válhat. Ahol a mester számít rám, ott akarok a legjobb lenni. Tetszik a jobbhátvéd pozíció is, ebben a szerepkörben lehet segíteni szélekről a támadásokat is.

Katona Máté: – Volt úgy, hogy belső védőt játszottam ősszel, nem furcsa ez a szerep, Sopronban többször szerepeltem ezen a poszton. Az igazi helyem azért a középpályán van, inkább védekező szerepkörben. Itt jobban megy, többet vagyok játékban.

– Az NB III-as bajnokságban játszotok. Mikorra láttok esélyt NB I-re?

P.A.: – Abban reménykedem, hogy minél hamarabb, már tavasszal odakerülhetek a keretbe. Keményen kell ezért dolgoznom.

K.M.: – Mindent megteszek az edzéseken azért, hogy ez megtörténjen. Szeretném, hogy egy éven belül felkerüljek a nagyok közé.

– Nyáron változott az edzői stáb. Mit éreztek ebből?

P.A.: – Hasonló munkát végzünk, mint az első keret. Újítás, a prevenciós edzések bevezetése. Heti kétszer külön erősítéseken veszünk részt. A tréningek felépítése némileg változott. 

K.M.: – Garami Józsi bácsi ideje alatt nem voltam a második keret tagja. Nem tudom, akkor milyen munka folyt. Most pörgősek az edzések, főleg a kis játékokat gyakoroljuk.

– Beszéljünk a korosztályos válogatottságról! Hogy álltok ezzel?

P.A.: – Az U16-os csapattól, U20-as korosztályig folyamatosan szerepeltem a válogatottban. Bene Ferenc vezetése alatt csapatkapitány is voltam. A 21 évesek közé már nem kaptam meghívót. Azon dolgozom, hogy visszakerüljek.

K.M.: – Több korosztályos válogatottban játszottam, az U17-es Eb-selejtezőn is szerepeltem, de az nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Az U18-as korosztályba – sérülés miatt – nem kaptam meghívót. Ősszel újra visszakerültem a 19 évesek közé. Szeretném, ha folyamatosan lehetőséget kapnék.

– Mit vártok az idénytől NB I-es és NB III-as szinten?

P.A.: – A második csapat edzésmunkája megfelelő, a mérkőzéseken dominálunk, játékunkkal nincs gond. Persze mindig van mit fejlődni. Ha tavasszal javulna a helyzetkihasználásunk, eredményesebbek lehetünk. Többször, az első kerettel edzettem, mindenki sikerre éhes, jók az edzések és a hangulat, a csapat erőállapota is kifogástalan. Eredményesek leszünk tavasszal, irány a dobogó. 

K.M.: – Az NB III-as csapat jobban játszik, mint amit a tabellán elfoglalt helye mutat. A rutintalanságunk miatt szerepelünk gyengébben. Tavasszal előrébb kell lépnünk. Párszor edzettem már a nagyokkal, jó erőben vannak a srácok, ennek meg lesz az eredménye tavasszal is.

– Mit lehet tudni a magánéletetekről?

P.A.: – A BGF-re (Budapest Gazdasági Főiskola – A szerk.) járok, harmadéves vagyok, távoktatás keretében tanulok. A sport mellett számomra fontos, hogy képezzem magam. Szüleim Kecskeméten élnek, tizenöt éves korom óta külön élek, jelenleg a bátyámmal lakom.

K.M.: – Gimnazista vagyok, utolsó éves Agárdon. Érettségi után, szeretnék továbbtanulni. Pesten lakom egyedül, családom Sopronban él.

– Mutasd be kérlek csapattársad! Mit tartasz fontosnak vele kapcsolatban?

P.A.: – Mátét már akadémistaként ismertem. Csak jókat mondhatok róla, remek hozzáállású srác, főleg a középpályán játszik, mindig megoldja a feladatát. Céltudatos, kiváló játékos lesz belőle. Ha egymás mellett játszunk, sokszor kisegítjük egymást.

K.M.: – Amikor legfiatalabbként Agárdra kerültem, Pinyőre néztem fel leginkább, az ő játéka tetszett legjobban, szinte a példaképem volt. Hasonló poszton játszunk. Hihetetlen a játékintelligenciája, jó a rugótechnikája. Három év van köztünk, de már egymás mellett játszunk.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman