HÍREK

Az egyik befejezi, a másik elkezdi

2016-05-27

Az egyik befejezi, a másik elkezdi

Váltja egymást az MTK Budapest két felnőtt labdarúgócsapata. Második csapatunknak vasárnap zárulnak a bajnoki küzdelmek, míg első csapatunk hétfőn kezdi meg felkészülését a következő szezonra.

Az előttünk álló hétvégén, a harmincharmadik – utolsó előtti – fordulót rendezik az NB III. nyugati csoportjában, de Pölöskei Gábor fiai már az utolsó találkozójukra készülnek. A sorsolás szeszélye folytán, a 34. játéknapon szabadnaposak a kék-fehérek, akkor már nem lépnek pályára.

Második csapatunk, a tízmérkőzéses veretlen tavaszi sorozat után, a bajnokság végére kissé megtorpant, hiszen három vereség következett, a Dorog, a Csorna, valamint a Tatabánya is három ponttal gazdagodott az MTK Budapest II. ellen vívott összecsapásokon. Ezután ugyan győztesen tért haza a kék-fehér alakulat Csepelről, de az elmúlt fordulóban ismét pont nélkül maradtak, a mosonmagyróváriak bizonyultak jobban futballistáinknál.

Minden jó, ha jó a vége. Hétvégén, a balatonfürediek ellen kell szépen zárni a 2015/16-os szezont, amire komoly esély is kínálkozik! Ellenfelünk a bajnoki tabella utolsó helyén szerénykedik, harminc találkozóján, 4-5-21-es mutatóval, tizenhét pontot szerzett, de az ötegységnyi büntetés miatt, csak tizenkettő szerepel a nevük mellett. Az összecsapást a BKV Előre SC, Sport utcai pályáján rendezik. Feltétlenül győzelmet várunk csapatunktól, hogy szépen zárjuk az idényt!

2016. május 29. 11:00 MTK Budapest II. – Balatonfüredi FC.

Vasárnap délután egy óra előtt néhány perccel ér véget az NB III-as összecsapás, de ekkor már javában készülnek NB I-es csapatunk futballistái a másnapi, első találkozásra. A hátunk mögött hagyott idény negyedik helye után, egyhónapos, jól megérdemelt pihenőjük után térnek vissza a munkába játékosaink, hogy megkezdjék a felkészülést a 2016/17-es szezon megmérettetéseire. Komoly feladatok állnak csapatunk előtt, mind az OTP Bank Liga, mind a Magyar Kupa, mind pedig az Európa-liga küzdelemiben helyt kell állniuk.

Az elején kéthetes, keménynek ígérkező felkészülés következik, majd egyhetes ausztriai edzőtábor szerepel a programban, ahol előreláthatóan három felkészülési találkozót játszik csapatunk. Együttesünk, a június 19-i hazaérkezését követően, 24-én, pénteken még edzőmérkőzésen léphet pályára, majd 30-án, a szezon első tétmérkőzésén, az Európa-ligában bizonyíthatnak Teodoru Vaszilisz fiai.

Srácok, jó felkészülést!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-19 17:00 Agárdi Parkerdő Sport- és Szabadidő Központ

Gárdonyi VSC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman