HÍREK

„Az MTK-nál mindig van lehetőség arra, hogy az első csapathoz kerüljünk”

2018-11-21

„Az MTK-nál mindig van lehetőség arra, hogy az első csapathoz kerüljünk”

Bidzilya Anton beszélt a jó formájáról, az U19-es csapat jó szerepléséről és a jövő nagy lehetőségeiről.

– U19-ben vezetjük a bajnokságot, elégedett vagy a csapat teljesítményével?
– Nagyon örülök, hogy ennyire összeszokott a csapat, jól játszunk, mert meg tudtuk találni a közös hangot, a felkészülés alatt sikerült összekovácsolódni. Kemény alapozással kezdtünk, ennek is köszönhetően a befektetett munkát tükrözi a jelenlegi helyezés.

– Tízszer léptél pályára, a DVSC ellen pedig az első gólt is megszerezted, nagyon jól játszottál a legutóbbi meccsen. Egyénileg hogy látod a szezont eddig?
– A nyáron szerzett sérülésem kissé hátráltatott, de a rehabilitációs edzővel végzett kemény munkának és a stáb segítségének köszönhetően gyorsan felépültem, és folyamatosan egyre jobb formába kerülök. A cél, hogy folyamatosan a legjobbamat tudjam nyújtani a csapat számára.

– Idén is belekóstolhattál a felnőtt futballba, ezúttal a Vecsés ellen a kupában. Könnyű volt megtalálni az összhangot?
– A felkészülést a felnőtt csapattal csináltam, ott rengeteg tapasztalatot szereztem, ezért könnyű volt a beilleszkedés, mindenki kedvesen, jól fogadott, segítettek mindenben. Támadó szerepkörben léptem pályára, sajnálom, hogy a kapufa és a kapus meggátolt az első gólom megszerzésében, azon leszek, hogy az első találatomat a "nagyoknál" a következő lehetőségnél már megszerezzem.

– Felnőtteknél támadóbb, az U19-nél inkább hátravontabb szerepkörben játszottál eddig. Te melyik posztot szereted jobban?
– Nem számít, hogy védekezőbb, vagy támadóbb szerepkörben lépek pályára, mindkét feladatkörben helyt kell állnom. Jobban szeretek támadni, a kapura veszélyesen játszani, de végső soron ahova állít a vezetőedző, ahol a csapatnak szüksége van rám, ott kell jól teljesítenem.

– A nyári alapozás és a Magyar Kupa után mennyire érzed azt, hogy közeli lehet számodra az első csapat kerete?
– Minden a teljesítményemtől függ. A mérkőzéseken maximumot kell nyújtani, és edzéseken is bele kell adni mindent. Ezt a stáb is látja, és ha úgy érzik, megérdemlem, akkor oda is fogok kerülni. Az MTK-nál mindig van lehetőség arra, hogy az első csapathoz kerüljünk, sose az életkor a döntő a szempont, kizárólag a teljesítmény.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-13 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

BONYHÁD VLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman