Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Külföldön folytatja pályafutását Csenterics Adrián.
Több olyan fiatal tehetségünk is profi szerződést kapott, akik jövőre a második csapatunkban bizonyíthatnak majd - egyre inkább formálódik NB III-as csapatunk kerete.
Az MTK Budapest II. a következő szezont is az NB III Dél-Nyugati csoportjában kezdi meg.
Képekben a ZTE elleni meccs.
Vezetőedzőnk a ZTE FC elleni mérkőzést követő sajtótájékoztató során értékelte a vasárnapi mérkőzésen történteket.
Rosszul jöttünk ki a büntetők körüli szituációkból.
5-2-re nyert a keret 2005-06-os születésű játékosaiból összeállított együttes a Spartak Trnava ellen.
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában csapatunk Zalaegerszegen lép pályára vasárnap 20 órától.
Vezetőedzőnket az eheti edzésmunkáról és a következő fordulóról kérdeztük.
Képriport a csütörtöki edzésről.
Kanta József vezetőedző tanítványai közül a 2005-06-os születésűek az idény során több alkalommal is pályára lépnek majd...
Az MTK TV a korábbi válogatott támadóval, illetve Kanta József vezetőedzővel beszélgetett.
A Paks ellen gólpasszt kiosztó Bobál Dáviddal beszélgettünk a nyitófordulóról, valamint a ZTE elleni bajnoki meccsről.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Paks II elleni bajnokit.
A második félidőben óriási energiákat mozgósítottunk a pontszerzésért, de nem sikerült negyedszer is betalálni.
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Nagykanizsa elleni mérkőzést.
Kovács Patrik góljával vezetett az MTK Budapest II, végül egy ponttal kellett megelégednie a csapatnak.
Mind a hazai, mind az idegenbeli, mind a harmadik számú idei mezünk elérhető lett a webshopban.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: