HÍREK

Vereséget szenvedett a friss NB II-es Mosonmagyaróvár ellen az MTK Budapest II

2022-07-23

Vereséget szenvedett a friss NB II-es Mosonmagyaróvár ellen az MTK Budapest II

Horváth Dávid vezetőedző csapata 4-1-re kapott ki.

A Mosonmagyaróvár ellen zárta felkészülési mérkőzéseinek sorát az MTK Budapest II.

Ellenfelünk friss feljutónak számít az NB II-ben, így az ősz folyamán az első kerettel is megmérkőzik, ezt figyelembe véve nem meglepetés, hogy elsősorban a fehérmezesek alakítottak ki lehetőségeket. A 7. percben Szabó Richárd lőtt 28 méterről, lapos lövése elment a kapufa mellett, majd Tóth László kísérlete is, igaz, a kapu másik oldalán. Kisvártatva Velicskó kapusnak is közbe kellett avatkoznia, amikor Nagy Zoárd löketét tolta ki.

A 11. percben Merényi próbálkozott 17 méterről, kellemetlenül vágódó lövését Heinrich ütötte ki. Három percre rá Nagy Zoárd sarkazott a tizenhatoson belül Sajbán elé, aki 12 méterről a rövidet célozta, ám hálóőrünk a helyén volt.

A 22. percben szerezte meg a vezetést a Mosonmagyaróvár. Egy szögletet Szabó Richárd vágott a bal alsóba (1-0). Fél óra játék után pedig már 2-0 volt az állás, amikor tetszetős hazai háromszögelés végén Nagy Zoárd Szalka elé tálalt, aki közelről a kapuba passzolt.

Szünet után aztán sikerült a szépítés: Vasváritól került a labda Törőcsik elé, aki 20 méterről szép gólt rúgott a kapu jobb oldalába (2-1).

A Mosonmagyaróvár ezt követően rákapcsolt és sorra alakította ki a helyzeteket. Az 52. minutumban Nagy Kevin 16 méteres, bal külsős lövését hárította Velicskó, aztán Boros fejelt fölé, majd Szalka bombázott fölé 15 méterről, később Illés nem találta el a kaput fejjel az ötösről. A 64. percben viszont már megtört a jég, Boros 18 méteres, lapos kísérletét az egyébként remekül védő Velicskó nem fogta meg, a kipattanóra pedig Illés érkezett, higgadtan átpörgette hálóőrünk fölött és a kapuba helyezett (3-1).

A hazaiak nem álltak le és a 67. percben Nagy Kevin próbálkozott 20 méterről - Velicskó lábbal mentett -, másodpercekkel később pedig ismét Nagy kínálta meg kapusunkat jobbról, aztán Végh Bence erővel, balról, ám nem tudtak túljárni portásunk eszén.

A hajrában aztán még egyszer betalált a Mosonmagyaróvár. Egy beadást követően egyszer már hárítania kellett Velicskónak és amíg ő a földön volt, a labda Boros elé került, aki 17 méterről, higgadtan a bal felsőbe csavart (4-1).

Az MTK Budapest II számára ez volt az utolsó nyári felkészülési mérkőzés, a jövő hét végén már a Ferencvárosi TC II ellen lép pályára Horváth Dávid vezetőedző csapata.

 

Lipóti Edzőtábor, felkészülési mérkőzés
Wittmann Antal Park, Mosonmagyaróvár

CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTK Budapest II 4-1

Gólszerzők: Szabó R. (22.), Szalka (30.), Illés (64.), Boros (89.) illetve Törőcsik (50.)

CREDOBUS Mosonmagyaróvár: Heinrich (Slakta, 62.) - Gáncs (Jasarevic, 62.), Czingráber, Papp Sz. (Simita, 62.), Szabó R., Horváth K. (Nagy K., 46.) - Tóth L. (Múcska, 62.), Végh B. - Sajbán (Illés, 46.) - Nagy Z. (Boros, 46.), Szalka

MTK Budapest II: Velicskó - Bene (Varga D., 70.), Dóra, Matviiv, Merényi - Szőke - (Lépő, 70.), Rimóczi (Almomani, 42.) - Juhász L., Törőcsik, Vasvári (Bán, 70.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman