HÍREK

NB III: nem szereztünk pontot az Iváncsa ellen

2026-10-17

NB III: nem szereztünk pontot az Iváncsa ellen

Idegenbeli vereség a 12. fordulóban.

NB III Dél-Nyugati csoport, 12. forduló

Iváncsa KSE–MTK Budapest II. 5-2 (4-2)

Iváncsa, Károlyi István Sporttelep

Vezette: Laki Fülöp (Kondákor, Ravadics)

Gólszerző: Suszter (7., 28.), Tóth Zoltán (33.), Kercsó (36.), Mihály (88.), illetve Varga (17), Vas (30.)

Sárga lap: Urbán (85.)

Iváncsa KSE: Varga Ádám – Kasza, Nyitrai (Mihály, 55.), Suszter (Vass, 71.), Kercsó, Dobos (Bogdán, 81.), Aradi, Palkó (László, 84.), Jova, Tóth Zoltán (Szaniszló, 81.), Madarász

Vezetőedző: Aczél Zoltán

MTK Budapest: Mácsik – Szendrei (Laveczky, 66.), Nógrádi, Szebellédi, Csóka (Somogyi, 80.) – Jádi, Tóth Miklós (Urbán, 46.) – Kis (Onder, 54.), Varga Dániel, Görög (Csikós, 66.) – Vas

Vezetőedző: Horváth Ádám

NB III-as csapatunk a bajnokság 12. fordulójában az Iváncsa KSE otthonába látogatott. Már a 7. percben megszületett az első gól, amikor Suszter szerezte meg a vezetést a hazaiak számára (1-0).

Sokáig nem kellett hátrányban játszanunk, hiszen a 17. percben Varga Dániel egyenlített, de a 28. percben újra eredményes volt az Iváncsa (2-1).

A 30. percben Vas góljával ismét egyenlítettünk, de a félidő vége előtt előbb Tóth Zoltán, majd Kercsó is gólt szerzett, így 4-2-es hátrányban mehettünk a szünetre.

A második játékrész kevesebb helyzetet hozott, sajnos nem sikerült újra betalálnunk, ráadásul Mihály révén a 88. percben újra az Iváncsa volt eredményes, így a hazaiak 5-2-re megnyerték a találkozót.

Horváth Ádám: – Gratulálunk az Iváncsának, megérdemelten nyertek. Ma nagyon gyengén védekeztünk, ami látszik a kapott gólok számán is. Az ellenfelünk rúgott három bombagólt, kétszer pedig a mi hibánkból találtak be, de nagyon sok helyzetet engedtünk. Egyéni védekezésben és csapatvédekezésben sem voltunk jók. Szép gólokat rúgtunk és 4-2-nél a kapufát is eltaláltuk, nem a támadó játékkal volt a gond a mai napon. Mindenképpen orvosolnunk kell a védekezést. Fiatal kezdővel álltunk fel, utánpótláscsapat benyomását keltettük egy rutinos együttes ellen, de ez nem lehet kifogás. A következő hetekben tudjuk, miben kell sürgősen előre lépni.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2026-10-24 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman