HÍREK

Véleményes büntető és kiállítás - otthon tartotta a három pontot a Debrecen (VIDEÓ + GALÉRIA)

2014-12-07

Véleményes büntető és kiállítás - otthon tartotta a három pontot a Debrecen (VIDEÓ + GALÉRIA)

Komoly tétje volt mindkét csapat számára a Debreceni VSC – MTK Budapest mérkőzésnek, amely az NBI 17. fordulójának záró összecsapása volt. A találkozót megelőzően egyszerű volt a képlet, vendéggyőzelemmel hét pontosra növelhette előnyét a tabella második helyén a kék-fehér alakulat, míg hazai siker esetén a dobogós helyezések közvetlen közelébe kerülhetett a Debrecen. Végül a Loki kezdte meg a felzárkózást győzelmének köszönhetően.

Igazi téli időjárási körülmények között, de remek talajú pályára futhattak ki az MTK Budapest játékosai a bajnoki félév zárótalálkozójára Debrecenben.

A mérkőzés előtt nyolc pont különbség volt a két csapat között a tabellán, de a tavalyi bajnokság győztesének és a tabellán második helyen álló MTK-nak összecsapása mindig rangadó, így igazán komoly erőpróbára készülhettek Garami József tanítványai.

Az első játékrész nagy hazai fölényt hozott, amelyet Varga József 11. percben szerzett találata koronázott meg debreceni szempontból. A középpályás óriási jobblábas bombát eresztett meg, amely a felső lécről vágódott védhetetlenül Hegedűs kapujába (1-0). Majdnem kétgólos lett a hajdúságiak előnye a szünetre, de szerencsére az újabb Varga löket után a kipattanó labda lesen találta Sidibét, a piros-fehérek szenegáli csatárát a 40. minutumban.

Garami József egy cserével próbált frissíteni csapatán a szünetben, Bese Barnabás helyére Vass Patrikot küldte pályára a rutinos mesteredző. Harcosabban kezdte a második játékrészt az MTK, és a védekezést is feljebb tolta a kék-fehér alakulat. Ezzel nyíltabb játék alakult ki és több terület nyílt a támadásokra a játéktéren. A Debrecen a mérkőzés lezárásáért, az MTK az egyenlítésért hajtott, ebben az időszakban. Az MTK jött ki jobban ebből az adok-kapokból, mert a 61. percben Torghelle labdaszerzése után Pölöskei kapott remek indítást, aki ugyan először Verpeczbe lőtte a ziccert, de a kipattanót higgadtan a hálóba helyezte, kiegyenlítve a mérkőzés állását (1-1). [image] 

A félidő derekától egyértelművé vált, mindkét alakulat előzetesen három ponttal kalkulált, hiszen erősen nyomott a Loki, de a kék-fehér kontrákban is benne volt a gólveszély. A 80. percben aztán a játékvezető jóindulata is kellett ahhoz, hogy büntetőhöz jusson a DVSC, amikor Tisza esett össze Vukmir mellett és Németh Ádám a büntető pontra mutatott. A tizenegyest a sértett váltotta gólra (2-1). Mindent megtett ezután az egyenlítésért az MTK, Thiam és Hrepka is beállt Horváth Zsolt és Vass Ádám helyére. Durvaságoktól sem volt már ekkor mentes a találkozó, a 89. percben Bódi könyökölte le rendkívül sportszerűtlenül Kálnoki-Kist, de csak sárgalapos figyelmeztetésben részesült a hazai játékos, majd a 93. percben egy átlagos becsúszásért Kálnoki-Kis jutott a kiállítás sorsára. Újabb találat nem esett a magyar viszonylatban rendkívül jó iramú mérkőzésen, így a hajdúságiak tettek komoly lépést a dobogó irányába.

A vereség ellenére dicséretet érdemelnek az MTK játékosai a mérkőzésen nyújtott teljesítményükért és a teljes őszi szezonban elért eredményükért.

Debreceni VSC – MTK Budapest 2-1 (1-0)

Debreceni VSC:  Verpecz – Lázár, Máté, Brkovics, Korhut – Varga, Bouadla, Mihelics (Szakály), Jovanovics (Bódi) – Tisza (Zsidai), Sidibe.

MTK Budapest: Hegedűs – Nagy, Vukmir, Kálnoki-Kis, Hidvégi – Vass Á (Thiam), Pölöskei, Kanta – Horváth (Hrepka), Torghelle, Bese (Vass P.).

Gól: Varga (11.), Tisza (80.) ill. Pölöskei (61.)

Sárga lap: Lázár, Máté, Tisza, Bódi, ill. Nagy, Vass Á., Pölöskei

Kiállítva: Kálnoki-Kis (MTK Budapest)

Kondás Elemér (Debreceni VSC): Jó mérkőzés volt, jól játszottunk. Ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek és onnantól kezdve nehéz dolgunk volt a második félidőben. Varga gólja fontos volt, készültünk az átlövésekre. Gratulálok a srácoknak!

Garami József (MTK Budapest): A második félidőben intenzívebben játszottunk, mint az elsőben, de sajnos ez végül nem volt elég a győzelemhez. A tizenegyes eldöntötte a mérkőzést...

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman