HÍREK

Ülőhelyet kapnak az MTK Budapest szurkolói a Bozsikban

2015-03-06

Ülőhelyet kapnak az MTK Budapest szurkolói a Bozsikban

Jól alakul az MTK Budapest maródi listája, ami tulajdonképpen nem is alakulás, inkább szűkülés. Hálálkodhatunk is mi, szurkolók. Az első csapat keretében mindenki edzhet, és mint a Paks ellen kiderült, a többség már játszhatott is. Jó hír még, hogy a két klub megegyezett, így leülhetnek az MTK szurkolói a Bozsikban.

1917-ben randevúzott egymással először kispesti gárda és az MTK, ez közel évszázados a közös múlt. Rengeteg labda eresztett le ezen idő alatt, miként rengeteg gól is született. Az MTK 380-at ért el a párharc története során. Reméljük, közelebb kerül a csapat a vasárnap 16:30-kor kezdődő összecsapáson a négyszázas határhoz!

Négyen küzdenek különféle gondokkal. Deutsch Bence már Sipos Péter gyógytornásszal edz. Használja még a levehető védőeszközt (mediwalk) lábközépcsont-törése után. A válogatottban ősszel bemutatkozó Poór Patrik állapota rohamosan javul. Jövő héten már egyenes irányú futást végezhet. A végére két igazi örömhír: Hegedüs Lajos teljes intenzitással végezheti edzésmunkáját. Gyakorlatilag a szakmai vezetés döntése az újbóli aktivizálása. Miként Kálnoki-Kis Dávid is ott lehet a 20. fordulóban a Videoton elleni kezdőcsapatban, hiszen eltiltása március 9-én lejár.

A februári szurkolói ankéton a drukkerek felvetették, hogy próbáljon eljárni az MTK Budapest abban az ügyben, hogy ne csak állóhely legyen a Bozsik Satdionban a vendégeknek. Nos, Domonyai László, klubigazgató és a Honvéd részéről Gács Pál, ,ügyvezető igazgató megállapodtak, hogy a kivételesen a csak állóhelyekkel rendelkező vendégszektor mellett megnyitják a székekkel felszerelt részt, így az MTK szimpatizánsai ülve is nézhetik a mérkőzést.

A hölgyek, lévén Nőnap, a Budapest Honvéd kezdeményezésére, ingyen látogathatják a találkozót. A szurkolói kártya használatát azonban, így sem kerülhetik meg.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman