HÍREK

Újoncot avatott a Pölöskei-gárda

2016-10-03

Újoncot avatott a Pölöskei-gárda

Az MTK Budapest második csapatában debütálhatott a betonkemény orosz játékos.

Nemrég aláírta szerződését az MTK Budapest csapatával Moris Nuszujev. Az orosz származású, Angliában edződött belső védő a vasárnapi, RKSK elleni győzelemmel debütált Pölöskei Gábor csapatában, ahol a pályán töltött közel harminc perc alatt kemény, tekintélyt parancsoló kiállásával és játékával a hazai szurkolók elismerését is elnyerte. Az 1997-es születésű játékossal beszélgettünk bemutatkozását követően.

– Gratulálunk a sikeres bemutatkozáshoz, hogyan érzed magad?

Remekül, nagyon jó volt az összhang a csapattársakkal, nem éreztem, hogy csak rövid ideje vagyok itt. Külön öröm, hogy sikerült újra győzni pár sikertelen mérkőzés után. Meg vagyok elégedve a mérkőzéssel, remélem, az edző is így gondolja. Várom már az edzéseket, hogy újra bizonyíthassak.

– Korábban azt mondtad, hogy belső védő a posztod, ma viszont a középpályára álltál be, nem volt idegen a helyzet?

Nem éreztem annak, többször játszottam már ezen a poszton, annak ellenére, hogy nem az elsődleges helyem. Úgy érzem, gond nélkül számíthat rám a csapat a középpályán is, meg tudom állni a helyem.

– Be tudtál illeszkedni a csapattársak közé?

Az első naptól kezdve nagyon kedvesek voltak velem, egytől egyig azon voltak, hogy otthon érezzem magam. Minden jól alakul, örülök, hogy a közösség része lehetek.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman