HÍREK

Újabb akadémistánk mutatkozott be tétmérkőzésen a felnőttek között

2020-02-15

Újabb akadémistánk mutatkozott be tétmérkőzésen a felnőttek között

Kovács Máté számára a szerdai Dunaújváros PASE elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésének 82. percében érkezett el a nagy pillanat.

Szerdán a Dunaújváros PASE ellen 3-0-ra megnyert Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágó 82. percében bemutatkozott tétmeccsen is a felnőtt együttesben Kovács Máté.

A 18 esztendős középpályás 11 esztendősen került klubunkhoz, ahol rendre a Sándor Károly Akadémia korosztályos együtteseinek erőssége volt. Kovács az U19-es gárda tavalyi bajnoki címében oroszlánrészt vállalt, 28 mérkőzésen jutott szóhoz, és háromszor volt eredményes, az FTC ellen ráadásul győztes gólt is szerzett.

A felnőttekkel már nyár óta készülő játékos korábban több edzőmérkőzésen is lehetőséget kapott a szakmai stábtól, például a januári törökországi edzőtáborban pályára lépett a kazah FK Okzhetpes, a német FC Viktoria Köln, az azeri FK Qabala és a szintén német 1. FC Kaiserslautern elleni összecsapásokon is.

A korábban az U17-es és az U19-es nemzeti együttesben is számításba vett irányító bemutatkozásáról Michael Boris vezetőedző elmondta, a játékos eddigi munkájával kiérdemelte a lehetőséget, szakvezetőnk a meccs után bővebben is beszélt róla:
 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman