HÍREK
Minden erejével a mihamarabbi visszatérésen dolgozik Kovács Máté
2022-12-29
![Minden erejével a mihamarabbi visszatérésen dolgozik Kovács Máté](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment5099867085.jpg)
21 éves középpályásunk a PTE-PEAC elleni NB III-as bajnokin szenvedett keresztszalag-szakadást.
16 mérkőzésen lépett pályára a 2022-23-as idényben középpályásunk, Kovács Máté - 9 alkalommal az első keretnél, 7-szer pedig az NB III-ban számítottak a munkájára klubunk trénerei. A 21 esztendős irányító azonban november 6-án, a PTE-PEAC ellen 1-1-re végződő bajnokin súlyos sérülést szenvedett és kétséges, hogy ebben az évadban bevethető állapotba tud-e újra kerülni.
"Betoltam egy pécsi játékos elé a labdát, aztán érkezett jobbról egy becsúszó láb. Próbáltam felugrani, de a levegőben hozzám ért, a leérkezésnél pedig a bokám és a térdem gyakorlatilag ellentétes irányba indult el és hallottam egy kis reccsenést." - idézte fel a történéseket Kovács Máté.
"Eléggé megijedtem, mert nem tudtam lábra állni, de reménykedtem benne, hogy nincs komoly baj - Kanta József vezetőedző és Kenesei Krisztián asszisztens edző is szorítottak értem -, sajnos azonban az MR kimutatta a jobb térdemben az elülső keresztszalag-szakadást. November 21-én megműtöttek, másnap hazajöhettem és azóta pihenek, illetve maximálisan a rehabilitációmra koncentrálok. Már nem kell mankó és a Bali Mariann fizioterapeutától kapott program alapján építgetem magam."
Középpályásunkat megviselte a sérülés, hiszen korábban még nem kellett megtapasztalnia az ezzel járó kellemetlenségeket.
"Eleinte nagyon rosszul álltam a dologhoz, mivel soha életemben nem voltam sérülékeny és nem tudtam, mi vár rám a rehabilitáció alatt. Volt időm elmélkedni, mérlegelni és arra jutottam, hogy akár még jól is kijöhetek az egészből, mert fejben megerősíthet a pályafutásom további részére, igyekszem pozitívan visszatérni. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikor futballozhatok újra, de nagyon szeretném, ha a szezon utolsó fordulójában már ott lehetnék a pályán, minden erőmmel ezért fogok dolgozni - különösen, hogy az idény eddig sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, többet vártam el magamtól az első fordulót megelőzően. Úgy gondolom, inkább fejben voltak problémáim, nem a labdával, ezért bízom benne, hogy a kihagyás alatt rendezni tudok magamban mindent és jó formában térek majd vissza a pályára" - nyilatkozta Kovács Máté.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)