HÍREK

Új vezetőedzőnkkel kezdhetjük meg a felkészülést

2021-05-21

Új vezetőedzőnkkel kezdhetjük meg a felkészülést

Marco Rossi sok sikert kíván eddigi segítőjének az MTK Budapest vezetőedzőjeként.

Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatottól érkezik csapatunk új vezetőedzője: közben az is eldőlt, hogy együttesünk Giovanni Costantinóval kezdheti meg a felkészülést június közepén.
- Óriási lehetőség számomra, hogy az MTK bizalmat szavazott nekem vezetőedzőként. A mostani döntésből az MTK és a válogatott is profitál, hiszen én is teljes erőbedobással az új feladatomra tudok koncentrálni és a válogatott is kizárólag az Eb-felkészülésre fókuszáló stábbal készülhet az előtte álló fontos feladatokra. Jelenleg ezzel tudom a legjobban segíteni leendő klubomat és a nemzeti együttest is. Köszönöm Marconak, a teljes stábnak és a játékosoknak az együtt töltött időszakot és természetesen hihetetlenül szurkolni fogok nekik az Európa-bajnokságon és a vb-selejtezőkön is - mondta új vezetőedzőnk.

Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitány - akinek munkáját Costantino segítette az elmúlt években - elmondta, tudja, hogy vezetőedzői munkát végezni hatalmas feladat, éppen ezért az teljes embert kíván.
- Giovanninak is jobb, ha már most teljesen az új, nagy kihívást jelentő feladatára tud koncentrálni - mondta az olasz szakember, aki hozzátette, kollégájának, aki részese volt a válogatottal eddig elért sikereiknek, köszöni eddigi munkáját és sok sikert kíván neki az MTK Budapest vezetőedzőjeként.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman