HÍREK
Torghelle: 2019
2016-05-07
![Torghelle: 2019](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/2044/attachment1569492430.jpeg)
Csatárunk, 2019. június 30-ig hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését.
Torghelle Sándor 1982. május 5-én született Budapesten. Kispesten nevelkedett, ott is mutatkozott be az NB I-ben. 2003 nyarán az MTK-ba szerződött, és egy szezon erejéig a kék-fehéreket erősítette. Ez idő alatt kapott meghívót a Lothar Matthäus válogatottjába, ahol gólt szerzett többek közt Brazília, illetve Németország ellen.
Az MTK-ban töltött idényt követően hosszú, légiós karrier várt Torghellére: Crystal Palace, Panathinaikosz, PAOK Szaloniki, Carl Zeiss Jena, FC Augsburg, Fortuna Düsseldorf. Nevelőegyesületébe, a Kispestbe tért vissza hét év légióskodás után, majd a Videoton következett, amellyel az Európa-liga csoportkörében szerepelhetett.
A válogatottban 42 meccsen lépett pályára, ezeken 11 gólt, és 2 gólpasszt jegyzett.
2014 januárjában tért vissza újra az MTK Budapesthez. Első fél szezonjában hét góljával megmentette a kieséstől a kék-fehéreket. Tavaly bronzérmet szerzett, idén a negyedik helyen végzett a csapattal.
A 2015/16-os szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára az OTP Bank Ligában: 11-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját, és 3 asszisztot jegyzett, második helyen végzett a góllövőlistán.
Torghelle Sándor így nyilatkozott a hosszabbításról: – Elsősorban azt emelném ki, hogy itt jó helyen vagyok. Hosszú távra tervezek. Az is jól látszik, hogy a szerződésem lejárta után is számítanak rám, ami összhangban van az én elképzeléseimmel, hiszen magam is itt képzelem el a jövőmet, ez még plusz motiváció számomra. Kiváló a kapcsolatom a vezetőkkel, a játékosokkal, a szakmai stábbal, ezért döntöttem úgy, hogy aláírom a hároméves szerződést.
[image]
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)