HÍREK

Teodoru Vaszilisz: Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet és bíztatást, amit az elmúlt héten kaptam tőletek!

2016-02-11

Teodoru Vaszilisz: Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet és bíztatást, amit az elmúlt héten kaptam tőletek!

Szerdán délután, a Hotel Hungária City Center Főnix termében, az OTP Bank Liga tavaszi szezonjának rajtja előtt megtartotta szurkolói ankétját az MTK Budapest és az MTK Baráti Kör.

Az eseményen részt vett Domonyai László, klubigazgató, Teodoru Vaszilisz, vezetőedző és Kanta József, csapatkapitány.

Domonyai László az őszi szezon értékelésével kezdte:

– Nyáron új vezetőedző érkezett a csapathoz, minden elvárását szem előtt tartva készülhettek labdarúgóink. Ausztriai edzőtáborban voltunk, öt játékost igazoltunk (Grgics, Strestik, Ramos, Varga, Szatmási Lóri). A bajnokságban az 1.-6. hely megszerzését tűztük ki célnak, ami mostanra sem változott. Emellett stratégiai célkitűzés volt, hogy öt éven belül három dobogós helyezést, és nemzetközi kupaszereplést érjen el az MTK Budapest.

Klubigazgatónk elmondta még, hogy a csapat, a háromfrontos harcból, kettőben kudarcot vallott, kiesett a nemzetközi kupából, és a Magyar Kupa sem úgy sikerült, ahogy az a tervek között szerepelt. Majd így folytatta:

– Most már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk, abban kell a lehető legjobban szerepelni. Télen Törökországban edzőtáborozott a társaság. Három nemzetközileg is jegyzett csapattal játszott felkészülési mérkőzést, vezetőedzőnk minden elképzelését támogattuk. Az edzőtáborból hazaérve, a klubvezetés úgy döntött, vezetőedzőt vált – fogalmazott Domonyai.

– A váltás miértjeiről –  a László Csabával kötött megállapodásunk értelmében – többet nem kívánok mondani. Ebben a helyzetben Teodoru Vaszilisz kinevezése volt a legjobb megoldás. Felkészült, tehetséges szakember, több mint húsz éve van köztünk, kijárta a Garami-féle futballegyetemet. Jó munkát kívánok Cikinek! – zárta összegzését klubigazgatónk.

Ezután szót kapott újdonsült vezetőedzőnk is, aki mondandóját ezzel kezdte:

– Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet és bíztatást, amit az elmúlt héten kaptam tőletek. Amikor felkértek a munkára, gondolkodás nélkül vállaltam, lepörgött bennem az a húsz év, amit eltöltöttem itt, nagy érzelmek szabadultak fel bennem – mondta kissé elcsukló hangon. Fontos a hétvégi, Paks elleni mérkőzés. Nem egyszerű legyőzni őket, de kell a három pont, mert győzelem esetén megközelíthetjük az élmezőnyt. De van, ami még ennél is fontosabb. Ha nyerünk, elhinnék a játékosok, hogy győzelemre tudom vezetni őket. A pszichológiára és a pedagógiára kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnem – zárta gondolatait, nagy taps kíséretében Ciki bá'.

Vezetőedzőnk után Kanta József is megosztotta gondolatait a megjelentekkel:

– Összetartó, egymásért küzdő csapat vagyunk. Százszázalékos bizalmat élvez mindenkinél Ciki, felsorakoztunk mögé, számunkra is az a legfontosabb, hogy sikerre vezessük. Meg akarjuk valósítani elképzeléseit. Célunk, hogy elérjük a dobogót, mert érmet akarunk. Sikeresebbek szeretnénk lenni a nemzetközi kupákban is – összegzett csapatkapitányunk.

Az ankét – záró aktusaként – a szurkolók is feltehették kérdéseiket, amire Domonyai László, Teodoru Vaszilisz, és Kanta József is készséggel válaszolt.

Többen érdeklődtek, történt-e változás – László Csaba távozásával – a szakmai stábban, de még többen a játékosokkal kapcsolatban kérdeztek. Szóba került Kanta, Hujber, Fadgyas, Asztalos, Szalai, Baki, Bese, Szatmári Lóri, Nikacs, Jakab, Gera, és Vogyicska is. Volt, akit az utánpótlás érdekelt, volt, akit a jövőbeni MTK múzeum, és volt, akit az MTK alapítvány. Mindenki, a lehetőségekhez mérten megkapta a választ.

A jó hangulatú összejövetelről bizakodva indultak haza szurkolóink, remélve, hogy vezetőedzőnk nyitómérkőzése győzelemmel zárul. Szombaton este okosabbak leszünk.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman