HÍREK

Szurkolói ankétot tartottak a kék-fehérek

2016-07-11

Szurkolói ankétot tartottak a kék-fehérek

Hétfőn délután, a Hotel Hungária City Center Főnix-termében, az OTP Bank Liga őszi szezonjának rajtja előtt megtartotta szokásos, szurkolói ankétját az MTK Budapest és az MTK Baráti Kör.

Az eseményen részt vett Domonyai László, klubigazgató, Teodoru Vaszilisz, vezetőedző, és Kanta József, csapatkapitány, valamint több tucat szurkolónk is. Az est házigazdája, a Baráti kör elnöke, Stern Péter volt.

Klubigazgatónk azzal kezdte, hogy mindenki büszke lehet az elmúlt évre, a negyedik helyen zárva, erőn felül teljesített a csapat, amivel kivívta az Európa-liga indulás jogát, majd így folytatta:

– Négyhetes szünet után kezdték meg labdarúgóink a felkészülést, de az utolsó két héten már egyéni program szerint készültek. Az ausztriai edzőtábor jól sikerült, három hasznos találkozót játszhattunk, segítetve a felkészülést.

Domonyai László elmondta, némileg átalakult a szakmai stáb, mostanra tudta saját maga képére formálni azt vezetőedzőnk.

– Horváth Henrik az utánpótlás szakágvezetői posztról került pályaedzőként az első csapat mellé, jó példa rá, hogy nemcsak a játékosoknál, hanem az edzőknél is lehet karriert építeni a kék-fehéreknél. Új erőnléti edzőnk Szabó András lett, míg a Videotonhoz került Brockhauser István helyett, a továbbiakban Andrusch József látja el a kapusedzői teendőket. Új pozíciót tölt be Göbölös László, aki manuálterapeutaként dolgozik nálunk.

Klubigazgatónk leszögezte, nagy öröm, de ugyanakkora nehézség is az Európa-liga szereplés. Elvárás volt az első körből továbblépni, ez sikerült, emiatt viszont sűrű lett a csapat programja. Csütörtökön már a második selejtezőkör, első találkozójára kerül sor Gyirmóton, hétvégén pedig már a bajnoki nyitányon, Dunaújvárosban szerepel az MTK Budapest.

Szóba kerültek a játékoskeretben történt változások is, ezzel kapcsolatban Domonyai a következőkről tájékoztatta az egybegyűlteket:

– Thiam az MLS-ben szereplő Chicago Fire csapatához, míg Strestik Mezőkövesdre távozott, Varga Szabinak pedig lejárt a kölcsönadási szerződése. Fájó pont Hajdú Ádám, aki miatt keserű a szánk íze, nem tudott kezdőjátékossá válni, lejárt a szerződése, a Budapest Honvéd igazolta le, a fiatal Szalai András Paksr került. Érkezett Békéscsabáról Borbély Bálint, Mezőkövesdről tért vissza közénk Szatmári Lóri, míg Varga Szabit szándékunkban áll visszaigazolni Hollandiából.

Klubigazgatónk nem ment el szó nélkül a fiatalok mellett sem. Említést tett azokról, akik közül többen már nemcsak a jövőt, hanem a jelent is képviselik. A teljesség igénye nélkül Vogyicska, Hinora, Katona, Bayer, Schaffer, Szuhodovszki, Bolla, Korozmán, Szatmári István, Takács Ronald, Forgács Péter, és a fiatalabbak, a 2000-es születésűek, Szoboszlai és Horváth Olivér mind értékei a klubnak.

A vasárnap zárult labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán szóba került Bese Barnabás is.

– Besét nem adjuk el magyar csapatnak, csak akkor távozik tőlünk, ha komoly nyugat-európai klub jelentkezik be érte. Tizennégy éves kora óta nálunk van, és csodálatos, hogy kint volt az Eb-n. Rajta kívül büszkék lehetünk még az Eb-keretből Juhászra, Pintérre, Némethre, valamint Gulácsira, akik szintén MTK nevelésű labdarúgók.

Klubigazgatónk elmondta még, hogy az idei szezonban az első nyolc hely valamelyikét tűzték ki célnak, és büszkék arra, hogy az elmúlt négy esztendőben három alakalommal is sikerült kilépni az európai focitérképre, majd így folytatta:

– A bajnokság mellett a Magyar Kupában azt az elvárást fogalmaztuk meg, hogy a csapat, olyan hozzáállással futballozzon ott is, amivel esélyünk van megnyerni azt. Az Európa-liga alapcélt már teljesítette a társaság, továbbjutott az első körből, a következő forduló már nehezebb dió lesz, de mindent megpróbálunk a sikerért.

A meccshelyszínekkel kapcsolatban elhangzott, hogy az Európa-liga meccs(ek) Gyirmóton, a hazai bajnoki találkozók – az Új Hidegkuti Nándor Stadion átadásáig – Dunaújvárosban lesznek.

Ezután vezetőedzőnk, Teodoru Vaszilisz röviden, de annál sokatmondóbban beszélt:

– Szép jövő előtt áll az MTK Budapest, a felsorolt fiatal játékosaink nagy tehetségek, és ha melléjük felsorakoztatjuk a rutinos futballistáinkat, három év múlva bajnoki címet ünnepelhetünk.

Csapatkapitányunk, Kanta József pedig a felkészüléssel kapcsolatban osztotta meg gondolatait:

– Izgalmas, új rendszerű edzéseken vagyunk túl, nagyon hasznos változások történtek. Számunkra is sok új elem került elő az edzéseken, amik előrelépést jelentenek majd, már most jó erőben van a társaság. Az első öt hazai meccsünket még Dunaújvárosban játsszuk, de kérünk mindenkit, hogy jöjjenek el a meccsekre és buzdítsanak minket ott is, később pedig majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az összejövetel végén szurkolóink érdeklődő kérdéseikre kapták meg a válaszokat. Szóba került Tóth Milán, Hujber Tamás, a bevethető fiatalok közül Korozmán, Szatmári István, Talabér, Takács Ronald, Schrammel, Vogyicska, valamint Katona, továbbá Tóth Feca, Cseke, és Asztalos is. Az új stadionról, női és az NB III-as csapatunkról is érdeklődtek szurkolóink. A többség elégedetten, a kérdésekre kapott kielégítő válaszok birtokában, és a jövőbe vetett bizakodással állt fel.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman