HÍREK
Szerződést hosszabbítottunk Csentericcsel
2022-09-22
![Szerződést hosszabbítottunk Csentericcsel](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment1939913120.jpg)
Szerződést hosszabbítottunk Csenterics Adriánnal, aki a közelmúltban, alig 17 évesen bemutatkozott a felnőtt együttesben, bajnoki mérkőzésen. A sokra hivatott kapussal hosszú távú megállapodást írtunk alá.
A remek fizikai adottságokkal rendelkező kapus 14 éves kora előtt csatlakozott a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiához, ahol fokozatosan lépkedett előre, erőssége volt a korosztályos együtteseknek, amelyekkel címeket is szerzett. A tavalyi szezonban bemutatkozhatott az NB III-as csapatban is, majd idén, mindössze 17 évesen, a Kozármisleny elleni győztes bajnoki alkalmával a felnőtt csapatban is debütált tétmérkőzésen. Csenterics Adrián az elmúlt egy év során - eddig öt alkalommal - az Ifjúsági Bajnoki Ligában is megmutathatta képességeit.
- Adrián akadémiánk kiemelkedő kapus tehetsége, aki nagy jövő előtt áll, mi pedig hosszú távon számolunk vele. Komoly potenciált látunk benne, és mi ki szeretnénk hozni belőle a legtöbbet - mondta a szerződés aláírását követően Dr. Selei András klubigazgató.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)