HÍREK

Sok sikert!

2015-07-22

Sok sikert!

Helm András új kihívásokat keres. Az MTK Budapest utánpótlás-nevelésében eltöltött évek után klubot vált. A tizenéves labdarúgók korábbi edzőjével beszélgettünk.

Azt mondják, a házasságokban a hetedik évet kell átvészelni, akkor éri a legnagyobb szakítópróba a kapcsolatokat. Most Helm András utánpótlás-edző és az MTK Budapest útjai is szétválnak, de több szép emlék és siker marad a szakember nyomában.

– Hét évet töltöttél el az MTK Budapestnél. Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod a kék-fehér klubot?

– Nem a klub miatt döntöttem a távozás mellett, hiszen a hét év alatt sikereket értünk el, és jól éreztem magam az MTK-ban. A játékosokkal és a szülőkkel is kiváló viszonyt ápoltam. Ennek ellenére úgy gondoltam, új kihívásokra van szükségem, hogy meg tudjak újulni.

– Milyen eredményeket értél el a csapataiddal?

– Kétszer vezethettem bajnoki címig a csapatot, illetve kétszer zártunk a dobogó második és harmadik fokán. (Egy évig a Bozsik tornákon szerepelt a csapat – a szerk.) 718 – 143 volt a csapataim összesített gólaránya, amit talán nevezhetünk beszédes adatnak. Három idényben mi kaptuk a legkevesebb gólt és mi rúgtuk a legtöbbet. Az utolsó szezonban a legkevesebb kapott góllal rendelkező csapat voltunk.

– A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia alapítása óta kiemelt figyelem övezi az ott folyó munkát, de oda is el kell érniük az MTK-s fiataloknak, az addigi képzés is nagyon fontos.

– A Lantos Mihály Sporttelepen pontosan ennek érdekében dolgozik mindenki. Technikailag és taktikailag is jól képzett játékosokat igyekszünk továbbadni Agárdra. Emellett persze van másik, kimondottan fontos dolgunk, a játékosmegfigyelés, amiben én is aktívan részt vettem. Száznál is több leigazolásban közreműködtem, ezeknek a játékosoknak több mint a fele korosztályos válogatott volt vagy lett.

– 58-an mutatkozhattak be idáig az NB I-ben, a Sándor Károly Akadémián végzett játékosok közül. Van olyan, akinek a debütálását kicsit a sajátodnak érzed?

– Vogyicska Bálint nevét mindenképpen kiemelném. Komoly szerepem volt abban, hogy Kozármislenyből az MTK-ba került, és remélem, szép karriert fut be a klubban. De várom még az áttörést, és bízom benne, hogy az elkövetkezendő években több korosztályból is be tudnak majd mutatkozni játékosok, akikkel foglalkoztam csapat-, vagy akár egyéni szinten is, illetőleg csak a klub kötelékébe segítettem. Rengeteg a tehetséges játékossal rendelkezik az MTK Budapest.

– Hogyan tovább?

– Kisebb szakmai műhelyben folytatom, ahol komoly célokat tűzünk ki magunk elé. A feltételrendszer adott, hogy képzett játékosokat neveljünk. Továbbra is meghatározó része lesz az életemnek a tehetséggondozás, remélem, sok fiatalt támogathatok abban, hogy sikeres felnőtt labdarúgóvá váljon.

– Hogyan búcsúzol a Lantos Mihály Sportteleptől, az MTK Budapesttől?

– Szeretném, megköszöni a klub vezetőinek, hogy fiatal edzőként lehetőséget biztosítottak arra, hogy ilyen mélyen gyökerező hagyományokkal rendelkező klubban, mint az MTK, szakmai munkát folytassak. Minden vezetőnek, kollégának, játékosnak, szülőnek és valamennyi munkatársnak, akik az MTK-ért dolgoznak, köszönöm az itt eltöltött közös éveket. Rengeteget tanultam és tapasztaltam. Sok sikert kívánok az MTK-nak! Hajrá, Kékek!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman