HÍREK

Remek szezonja után szerződést hosszabbítottunk Bognár Istvánnal

2024-04-26

Remek szezonja után szerződést hosszabbítottunk Bognár Istvánnal

Remek szezont zárhat Bognár István, akinek az elmúlt évadja a teljes pályafutását tekintve is a legjobbak közé sorolható. Remek hír, hogy a rutinos játékossal sikeres egyeztetéseken vagyunk túl: megszületett a megállapodás szerződésének meghosszabbításáról, így "Stefi" a következő idényben is az MTK Budapestet erősíti majd az élvonalban.

A középpályásként, de akár támadóként is gyakran bevetett Bognár István jelenleg a házi kanadai tabella élén áll (23 ponttal) ebben a szezonban: 31 tétmérkőzésen 10 gólt szerzett, valamint előkészített 13 találatot - ezzel pedig a gólok és az asszisztok terén is ő teljesített eddig a legjobban. Sőt, a teljes NB I-es mezőnyt tekintve is van esélye arra, hogy ő nevéhez fűződhet a legtöbb előkészítés a szezon végén.

A kreatív játékost a csapat célok elérése mellett még egyéni célok is vezérelhetik az idény hátralévő részében, hiszen amennyiben még betalál, akkor beállíthatja korábbi szezoncsúcsát, ha pedig sikerül még gólpasszal segítenie csapatunkat, akkor ez lehet a legeredményesebb MTK-s szezonja az NB I-ben ebből a szempontból.

Klubunk vezetése természetesen továbbra is kiemelten szeretne építeni Bognár István képességeire, éppen ezért tárgyalásokat kezdeményezett vele a jövőre lejáró szerződése meghosszabbításáról. A megegyezés meg is született, hiszen a játékos is az MTK-ban képzeli el a jövőjét. Bognár további két évre kötelezte el magát klubunkhoz.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-06 13:00 Agárd Parkerdő Sporttelep

GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman