HÍREK

Portugál belső védő az első igazolás!

2020-06-11

Portugál belső védő az első igazolás!

Az MTK Budapest szerződtette a portugál Tiago Ferreirát.

A 26 éves ballábas, belső védő az FC Porto akadémiáján nevelkedett, ahol végigjárta a különböző korosztályokat. Tiago Ferreira sokszoros portugál utánpótlás válogatott, összesen 84 alkalommal szerepelt ezekben a csapatokban az U21-es korosztályig bezárólag. 2011-ben, 18 évesen a portugál U20-as válogatott tagjaként világbajnoki ezüstérmes lett.  

Megfordult a belga élvonalban is, klubunkhoz a román bajnokság élcsapatától, az Universitatea Craiovától érkezik. A jelenleg is dobogós helyen álló román klubbal nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, hiszen mindhárom ott eltöltött szezonja során az Európa Ligában indulhatott el klubjával. A Craiovával román kupagyőztes lett, az Universitatea együttesében összesen 76 alkalommal lépett pályára tétmeccsen, védőként öt gól előkészítésében vállalt szerepet.

- Több szempontból is komoly fegyverténynek tartom Ferreira megszerzését - mondta Polyák Balázs sportigazgató az új igazolásról. - Egyrészt egy jegyzett bajnokság élcsapatától érkezik hozzánk, másrészt a teljes hazai mezőnyt tekintve hiányposztra érkezik, hiszen ballábas belső védők terén nincs túlkínálat idehaza sem. Úgy gondoljuk, hogy beleillik a csapat játékstílusába, éveket töltött el az FC Porto utánpótlásában, ez a játékán is érződik, hiszen egy olyan védő, aki részt vesz a játék építésében.

Ferreira jelenleg hazájában tartózkodik, a nyári felkészülés kezdetén csatlakozik majd a keretünkhöz, így akkor mutatkozik majd be szurkolóinknak is.

Az alábbi Youtube-videóban néhány megmozdulása került összegyűjtésre:
 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman