HÍREK

Pintér Ádám új szerepkörben

2021-06-01

Pintér Ádám új szerepkörben

Pintér Ádám asszisztens edzőként dolgozik majd új vezetőedzőnk, Giovanni Costantino mellett.

Új fejezet kezdődik saját nevelésű játékosunk, Pintér Ádám életében: a 29-szeres magyar válogatott labdarúgó - aki az MTK-ban mutatkozott be - az MTK-ból vonul vissza, és szintén klubunknál kezdi meg edzői karrierjét. Pintér a jövőben asszisztens edzőként dolgozik majd új vezetőedzőnk, Giovanni Costantino mellett. 

Pintér Ádám a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje. Két részletben összesen hét éven át erősítette együttesünket, játékoskarrierje során így a legtöbb időt az MTK-nál töltötte el, egy bajnoki cím és egy Szuperkupa-elsőség részese volt kék-fehérben.

Pintér játékosként 29 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és játszott az Európa-bajnokságon is 2016-ban. Összesen négy szövetségi kapitánnyal dolgozott együtt, Egervári Sándor, Bernd Storck és Dárdai Pál is kiemelten számított rá.

Játékosként jelentős nyugat-európai tapasztalatot szerzett, hiszen három éven át szerepelt a spanyol élvonalban, a La Ligában, de Németországban, Oroszországban és Görögországban is profiskodott.

- Ádám mindig is fontos és pozitív alakja volt az MTK öltözőjének. Precíz, munkájával szemben igényes, kiegyensúlyozott ember, aki edzőként is sokra hivatott. Most egy új fejezetet nyit az életében, amiben a klub teljes mellszélességgel mögötte áll - mondta Pintér Ádám új szerepköréről Polyák Balázs sportigazgató. 



Iratkozz fel új hírlevelünkre és nyerj egy exkluzív, dedikált, limitált Kanta-mezt!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman