HÍREK

Nem játszhatunk döntetlenre

2016-07-06

Nem játszhatunk döntetlenre

A csütörtöki Európa-liga visszavágó előtt tartott sajtótájékoztatót Teodoru Vaszilisz és Kanta József.

Csütörtök este 18:00 órakor rendezik az MTK Budapest – FK Aktöbe párharc második mérkőzését, Gyirmóton. Az első találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget, így még nyitott a továbbjutás kérdése.

– Semmiféleképpen sem lehet a 0-0-ra játszani – szögezte le a legelején Teodoru Vaszilisz. – A múlt heti mérkőzés első félidejében jobban futballoztunk, meg is lett a hőn áhított idegenben szerzett gól. De a második játékrészben ránk jött az ellenfél, és összességében igazságos eredmény született.

A mester elmondta, elemezték az első meccs felvételeit, és levonták a megfelelő tanulságokat.

– Nekünk a saját, MTK-ra jellemző játékunkat kell játszanunk, akkor meglehet a győzelem és a továbbjutás.

A kék-fehérek csapatkapitánya, Kanta József korábban elmondta, csalódott, hogy nem tudtak Kazahsztánban nyerni.

– Az első félidőben megtaláltuk az Aktöbe játékának ellenszerét: a földön tartottuk és sokat birtokoltuk a labdát, a széleken igyekeztünk megbontani őket. A visszavágón is kiegyenlített mérkőzést várok, de oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne élhessenek a mi hibáinkból, mint tették azt az odavágón.  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman